Az információ eredetéből származó istenérv 2

Tanítások

Felhasználó értékelés

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active

Felelősségünk az új természettel szemben

Folytassuk a hívők két természetéről szóló bibliai kijelentés vizsgálatát.

Sokat gondolkoztam, hogy milyen illusztrációt lehetne találni a hívő két természetével kapcsolatban, ami egy valamelyest kézzelfoghatóbbá tudná tenni a dolgot.

Ez legalább annyira nehéz, mint a Szentháromság illusztrálása. Lehet valamelyest megközelítő példákat felhozni – pl. a 3 szék -, de ahogy hallottuk is, Isten nem teremtett semmi olyat a világban, amihez pontosan hasonlítani lehetne az egy Isten de három személy kinyilatkoztatást.

A hívők két természetével kapcsolatban talán a fény az, ami egy kicsit közelíti a kérdést. A fény ugye lényegét tekintve egy jelenség, de természetét tekintve lehet hullám, és lehet részecske természetű is. Legalább is így írja le ma a tudomány. Tehát egy jelenség, kétféle természettel. Nagyjából itt véget is a hívő két természete és a fény két természete közötti hasonlóság. Nem gondolom, hogy a fény hullám vagy anyagi természetéből bármelyiket erős kompromisszumok nélkül meg lehetne feleltetni a hívő régi vagy új természetének.

Mindenesetre abban segít a fény allegória, hogy lehetséges az, hogy valaminek egyszerre két különbözőféleképpen viselkedő természete legyen.

Persze az is lehet, hogy a fénynek nincs is két természete, csak a mi ismereteink hiányosak vele kapcsolatban.

 

De térjünk vissza a fényről az emberre. Amit magunkról tudunk, abban legalább biztosak lehetünk, hiszen Isten mondta el nekünk.

Nézzük meg ma, hogy milyen felelősségünk van az új természetünkkel szemben.

Felhasználó értékelés

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Felelősségünk a régi természettel szemben

Az elmúlt hetekben a hívők két természetéről tanultunk, és arról a belső harcról, melyet minden valódi hívő megtapasztal, akiben a két természet ténylegesen jelen van.

(Gal 5:17) Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.

Én remélem, hogy közületek itt mindenkinek van élő tapasztalata erről a belső konfliktusról, amiről Pál itt beszél. Ez az egyetlen e földön is megtapasztalható biztosra vehető bizonyítéka ugyanis annak, hogy valaki meg vagy térve.

Természetesen igaz, hogy az üdvösséghez hit kell Jézus Krisztusban, és semmi más. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Annak bizonyítéka azonban, hogy tényleg megtettük-e ezt, az a konfliktus, ami ezután kezdődik meg a hívőben. Az ó ember mérges a betolakodóra, és habár hatalmát elveszítette felettünk, továbbra is szeretne befolyást gyakorolni ránk.

Az előző alkalmak során elkezdtük megvizsgálni, hogy mit tanít a Biblia a hívők két természetéről.

Az első nyilvánvaló tény, hogy a hívőknek két természetük van, míg a nem hívőknek és a csak vallásos embereknek csak egy.

Sokféleképpen nevezi a Biblia a két természetet:

-         ó ember és új ember,

-         külső ember és belső ember,

-         (hús)test és lélek.

-         érzéki ember és megújult elme

A lényeg bennük az, hogy a régi természet bűnnel szennyezett és megjavíthatatlan, az új azonban isteni eredetű, ezért tökéletes és romolhatatlan.

Felhasználó értékelés

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A múlt héten, és már előtte is azzal kezdtünk foglalkozni, hogyan ítélhetjük meg önmagunkon, és másokon is, hogy ténylegesen újjászületett, örök életet nyert követői vagyunk-e Krisztusnak.

Sokan vannak, akik valamilyen erős benyomás hatására lelkesedni kezdenek Krisztusért, aztán amikor rövidebb hosszabb idő után alábbhagy a lelkesedés; amikor jönnek próbák, nehézségek, akkor elhagyják az Urat.

Kérdés: amikor azt mondjuk, hogy mi hiszünk Jézusban, akkor Ő is hihetne mi bennünk? Mi mennyire vagyunk megbízhatóak?

Vajon Jézus is megbízhat bennünk?(Jn. 2:23-25)

Sokan hittek Jézusban a jelek és a csodák hatására. Jézus azonban nem hitt bennük. Ahogy írva van: nem bízta rájuk magát. Ahhoz ugyanis, hogy a hitünk valódi legyen, Jézusnak is ránk kell bíznia magát. Nem úgy, hogy ránk lenne szorulva valamiben. Inkább úgy, hogy meg kell bíznia bennünk. Jézus tudta, hogy mi volt ezekben az emberekben. Ahogyan Pál is írta: (Róm 7:18) „Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó”. Ezek az emberek talán hittek Jézusnak, de nem hittek Ő benne.

Az emberben magában nem lakik semmi olyan jellegű jó, ami Isten bizalmára méltó volna. Nem azt mondom, hogy az ember nem képes semmi jóra, hanem annyit, hogy semmi olyanra nem képes, ami méltóvá tehetné őt az Isten előtti elfogadásra.

Ezért szükség nékünk újonnan születnünk, hogy Isten maga tegyen bennünket méltóvá a bizalmára. 

Miután újonnan születtünk, a Szent Lélek lakozást vett bennünk.

(1Kor 3:16) Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?

Sőt, többé el sem távozik tőlünk.

János 14:16-17

(16) És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké.

(17) Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.

A Szent Lélek tehát lakozást vesz a hívőben, és benne is marad. Ennek pedig szükségszerűen változásokat kell eredményeznie a hívő életében, ha ő tényleg újonnan született. A különbség a vallásos, kegyes élet, és újonnan született élet között az, hogy az előbb csak egy kabát, amit valaki magára vesz. Az utóbbi viszont olyasmi, ami belülről változtatja át az embert.

Felhasználó értékelés

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active

(Gal 5:17) Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.

 

Tudjátok, mi az, ami alapján legjobban megkülönböztethető a pusztán vallásos ember a valódi újonnan született hívőtől? Az a belső harc, amit az imént olvasott igeversben láthattunk. Ez az egyetlen dolog, amit a vallásos ember nem tud utánozni.

Felhasználó értékelés

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A múlt héten elkezdtük megvizsgálni azokat a jeleket, amelyek egy újonnan született hívőt leginkább jellemeznek.

Három jelet néztük meg arra, amelyek bizonyítani tudják, hogy valaki ténylegesen újonnan született-e. Ez a három jel volt a hit, a reménység, és a szeretet.

Nagyon sokatmondó az a mód, ahogyan Jézus kifejezte, mit jelent hinni.

Ő ugyanis nem azt mondta, hogy higgyetek nekem, hanem azt, hogy higgyetek bennem.

(Ján 14:1) Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.

Ki olvas minket

Jelenleg 14 vendég és 0 felhasználó van vonalban.