A keresztyén és a bor 2. (ÚSZ 1.)

Felhasználó értékelés

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

A bor az Újszövetségben

Előzmény: A keresztyén és a bor 1. (ÓSZ)

A mai napon ismét a bor kérdését vesszük elő. Mit tanít a Biblia a borról? Hogyan viszonyuljon a hívő a borhoz? Teljesen utasítsa el, vagy mértékkel élhet vele?

Két hete megnéztük, hogy mit tanít az Ószövetség a borról. Megnéztük azt, hogy ahol a Károli és más fordítások a bor szót használják, ott a héber több különböző szót alkalmaz, nem mindig ugyanabban az értelemben.

A legfontosabb megállapításunk az volt, hogy ahol a bor Isten áldásai vagy az Úr előtti szolgálatok között szerepel, ott mindig alkoholmentes, nem részegítő szőlőléről van szó. A zsidók képesek voltak ilyen szőlőlevet készíteni és meglehetősen hosszú ideig tárolni.

Feloldottuk tehát azt a látszólagos kettőséget, hogy a bort Isten hol helyesli, hol pedig elítéli. A konklúzió az, hogy az ÓSZ-ben Isten a részegítő bort MINDIG elítéli, ahol pedig az áldások, és javasolt dolgok között szerepel, ott MINDIG alkoholmentes szőlőléről van szó.

Az ÓSZ egyáltalán nem bátorítja a szesztartalmú bornak a legkisebb mértékkel való fogyasztását sem. Néha-néha esetleg szemet huny felette, mint a házassági elválás felett speciális esetben, de semmiképpen sem bátorít erre, és nem helyesli. Úgy mondhatnánk, hogy különleges esetben kegyelmesen elnézi, de nem javasolja.

Megjegyzendő, hogy ez az elnézés nem általános, mindössze egyetlen esetben fordul elő az egész ÓSZ-ben. (5Móz 14:26)

A bor és az Újszövetség

A mai nap meg fogjuk nézni, hogy mit tudhatunk meg a borról, és a vele való élésről az ÚSZ-ből. Mivel nincs túlságosan sok helyen említve, mindegyik olyan előfordulást, utalást meg fogunk nézni, ahol felmerülhet a lehetőség, hogy az alkoholos bor ivása el van fogadva.

A részegséget az ÚSZ is egyértelműen elítéli. Ezzel nem is fogunk ma külön foglalkozni. Arra fogunk összpontosítani, hogy ad-e az ÚSZ bármiféle bátorítást, jóváhagyást, hogy a keresztyének kis mértékben, a keresztyén szabadságukkal élve, fogyaszthatnak olyan bort, mely alkoholt tartalmaz.

Az ÚSZ az oinosz szót használja a borra, mi a héber jajin megfelelője, és általános értelemben minden szőlőből, de más gyümölcsökből is készült italt jelent. Lehet alkoholos, és alkoholmentes is, mint ahogyan majd látni fogjuk. Egy esetben használatos a „gelukosz”, mint „édes bor”, az Apcsel. 2:13-ban, ahol azzal vádolták a zsidók az apostolokat, hogy ettől részegedtek meg. Ez azonban csak egy rosszindulatú vád volt, melyet az apostolok visszautasítottak. Főképpen, hogy „édes bortól”, tehát alkoholmentes szőlőlétől, musttól nem is lehet megrészegedni.

Most tehát sorra vesszük a oinos, a bor előfordulásait az ÚSZ-ben. Továbbá azokat a helyeket is, ahol a szó ugyan nem szerepel, de utalás lehetséges rá, hogy ezt fogyasztották.

A kánai menyegző (János 2:1-11)

Kezdjük a legmarkánsabb eseménnyel, a kánai menyegzővel. Milyen borrá változtatta Jézus ott a vizet?

A kánai menyegzővel kapcsolatban meg kell vizsgálnunk 5 feltételezést, ami alapján azt gondolhatjuk, hogy alkoholos bort hozott létre Jézus.

  1. Azt gondolhatjuk, hogy a görög „oinos” szó minden esetben alkoholos bort jelölt.

  2. További feltételezés, hogy a bor, amely elfogyott, és a bor, amelyet Jézus hozott létre, egyaránt alkoholos borok voltak.

  3. Azt gondolhatjuk, hogy a zsidók nem tudták, hogyan kell a szőlőlét leforratlan állapotban eltartani.

  4. Azt feltételezik sokan, hogy a „jó bor”, kifejezés jó minőségű „aranyérmes” szesztartalmú bort jelent.

  5. Feltételezés, hogy a „megittasodtak” (methüszthószin) kifejezés részegséget jelent.

1) A korszak pogány és keresztyén szerzői az oinos szót használták mind alkoholos, mind alkoholmentes italok esetében. A Septuaginta a tiros-t 33 esetben fordítja az oinos szóval. Előző alkalommal megnéztük és bebizonyítottuk, hogy a tiros a héberben mindig alkoholmentes szőlőitalt jelentett.

Maga az oinos szó nem bizonyítja, hogy bármelyik esetben is alkoholos borról lenne szó. Ezt a belső bizonyítékok, és az erkölcsi összefüggések alapján kell meghatároznunk.

2) Az első okból kifolyólag nem állítható, hogy a történetben szereplő akármelyik bor is alkoholos lett volna. De az sem, hogy nem volt az. További vizsgálat szükséges ennek eldöntéséhez. Azonban azt a bebetonozottnak tartott elképzelést, hogy kétség nélkül alkoholos borokról lenne szó, már kimozdítottuk a helyéről.

3) A harmadik feltételezés az volt, hogy nem voltak képesek megőrizni a szőlőlét erjedetlen állapotban. De ez nem igaz. A múlt alkalommal már idéztem Pliniust, aki éppen ebben az időben élt és írt, aki leírt több módszert is a szőlőlé édesen, táplálóan, tehát erjedetlenül való megőrzésére.

Az általános módszer az volt, hogy a mustot vízzel hígítva felfőzték, majd tömlőkbe töltve hűvös helyen, föld alatti vermekben tárolták. Így akár egy évig is meg tudták őrizni ilyen erjedetlen állapotban. Láttuk azt is, hogy a zsidók, mint a keleti népek általában, az édeset jobban szerették a savanyúnál, így a céljuk is az volt, hogy a must ne forrjon le borrá.

Az esküvői szezon a korabeli Izraelben tavasszal volt, még húsvét előtt. Ekkor volt a legkedvezőbb hozzá az időjárás. Mivel a szüret ősszel történik ott is, ezért sokan arra gondolnak, hogy ekkora már nem lehetett erjedetlen mustjuk a kánaiaknak. De mint láttuk, ez nem igaz. Fél évvel a szüret után még bőven lehetett nekik alkoholmentes szőlőlevük, noha már nem olyan friss, mint a szüret után.

Csak megjegyzés gyanánt: Az alkoholos bor megóvása a megromlástól nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. A modern borászati eljárásokban már különféle kezelésekkel képesek erre, de régen ez nem így volt. Emlékszem, édesapámmal is nem egyszer előfordult, hogy a bora megecetesedett a nem kielégítő kezelések hatására, és így szinte élvezhetetlenné vált. Gyakorlatilag a felfőzött és így kezelt szőlőlevet tovább el lehetett tartani, mint a leforrt, alkoholos bort. [Ki fogom próbálni]

4) A „jó bor” kapcsán a modern kori asszociációval valamilyen drága, márkás, csúcsminőségű borra gondolunk, és mindenképpen alkoholos borra.

A korabeli szerzők, mint Plinius, Plutarkhosz vagy Horatius azt írják könyveikben, hogy a jó bor az volt, amely nem okozott részeg mámort. Amit abban az időben „jó bor”-nak neveztek, az gyökeres ellentéte volt annak, mint amit ma annak tartanak. Óvakodni kell ebben az esetben is az anakronizmustól, tehát a kortévesztéstől!

A Jézus által létrehozott bor azért volt „jó”, mert frissen létrehozott bor volt, mintha most szüretelték, préselték volna. Nem olyan régi, kissé elhalt bor volt már, amit előtte ivott a násznép. Friss, üde, ízletes, egyszóval „jó” bor volt, mely azonban mindezekből következően alkoholt nem tartalmazott! Nem bontották még le a benne lévő tápláló cukrokat az erjesztőgombák élettanilag értéktelen, sőt káros alkohollá.

Hogyan is képzelheti bárki azt, hogy Jézus egy káros hatású italt ad az embereknek, amikor tudna adni éltető hatásút is?

Nem sorolható a perdöntő bizonyítékok közé, mert a Talmud és a Misna nem egyértelmű a kérdésben, de valószínűsíthető, hogy a zsidók a házassági szertartás során nem fogyasztottak alkoholt. Ennek oka, hogy a mózesi törvények megtiltják a szertartások során az alkoholos italok fogyasztását, és mivel a házasságkötés is Isten előtti szertartásnak számít, így ez alkalomból, a lakodalmi vigaszság során sem fogyasztottak alkoholos bort.

Sőt, még a tehetősebb rómaiak, akik előszeretettel vettek részt részeg tivornyákon, a lakodalmak során nem részegedtek le. Ez mai magyar szokás, hogy egy lakodalom egyenlő a mértéktelen ivászattal a násznép részéről.

Ha ezt az érvet nem is vesszük figyelembe, még mindig ott van az erkölcsi ellentmondás. A hat kőedénybe nagyjából 600 liter, tehát 6 hektoliter bort fért el. Elképzelhető-e Jézusról, hogy több száz ember lerészegedéséhez elegendő alkoholos bort hozott volna létre? Akik között asszonyok és gyerekek is voltak?

(Habakuk 2:15) Jaj annak, aki megitatja felebarátját, epédet keverve belé, hogy megrészegítsed őt, hogy láthassad az ő szemérmüket!

Lehet persze azt mondani, hogy Jézus nem felelős annak a felhasználásáért, amit létrehozott. Hiszen minden embernek szabad akarata van arra, hogy mit tesz.

Úgy vélem azonban, hogy ez az érv még világi szemmel sem állja meg a helyét.

Egy kocsmáros felelős-e, hogy a részegnek még több italt adjon? Mondhatja-e azt, hogy én csak adom az italt, nem vagyok felelős, hogy ki mennyit iszik belőle? Sok helyen ki van írva: részegeket nem szolgálunk ki.

A legnagyobb erkölcsi tanító vajon semmibe venné ezt a szabályt? Jézus egy gátlástalan kocsmárosként kezdte volna meg szolgálatát?

Annak fényében, amit az ÓSZ-ben a borról megállapítottunk, teljességgel bizonyos, hogy Jézus nem alkoholos bort hozott létre a kánai menyegzőn.

5) Az ötödik feltételezés az, hogy maga a „megittasodtak” szó azt jelenti, amire ma mindenki gondol elsőre, hogy násznép már részeg volt a korábban fogyasztott bortól. Így aztán már nincs is különösebb jelentősége annak, a Jézus által létrehozott bortól tovább részegedtek. Azonban az itt szereplő „methüó” görög szó jelenthet egyszerűen csak jóllakást, dőzsölést is, nem pedig részegséget.

Ilyen értelemben van használva a

(1Kor 11:21) Mert ki-ki az ő saját vacsoráját veszi elő az evésnél; és némely éhezik, némely pedig dőzsöl.

Ha megnézzük a Septuagintában is ennek a szónak az előfordulásait, akkor ott is azt látjuk, hogy legtöbbször a tényleges részegség héber megfelelőjének görögre fordításához használták. Találhatunk azonban egy érdekes kivételt.

(Ézsaiás 58:11) És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.

Ebben a versben a „megelégít” héber megfelelőjét görögre a „methüón”-nal fordították le a Septuaginta fordítói. Mindez azt mutatja, hogy van ilyen jelentése is ennek a görög szónak. Nem elégedhetünk meg egy szó szótári alakjával, nekünk a jó megértéshez azt az értelmét kell keresnünk a szónak, amit az akkori emberek értettek alatta.

A lényeg tehát az, hogy nem lehet egyenesen arra következtetni, hogy a „megittasodtak” kifejezés a Jn. 2:10-ben azt jelenti, hogy a násznép megrészegedett az alkoholtól. Elképzelhető, hogy egyszerűen csak betelt, megelégedett már az addig fogyasztott italtól.

A szöveg alaposabb elemzése tehát azt mutatja, hogy még az sem állítható megalapozottan, hogy a násznép a csoda előtt fogyasztott alkoholos bort, és attól meg volt ittasodva. Az pedig, kiváltképpen nem, hogy Jézus alkoholos bort hozott volna létre a vízből az emberek számára! Ez ellentmondana mindannak, amit Istenről és Jézusról hiszünk.

Jézus csodájának célja a 11.versben olvasható.

(János 2:11) Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai.

Tehát az Ő dicsőségének bemutatása, és hogy a tanítványai higgyenek benne. Ehhez pedig aligha használna olyasmit, ami a Péld. 23:32 szerint megmar, mint a kígyó.

(Lukács 9:56) Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. …

Sem az Ő dicsőségét, sem a tanítványok hitét nem szolgálta volna, ha Jézus részegítő borral kezdte volna meg a földi szolgálatát. Jézus csodái később is mindig jóindulatúak voltak, segítettek azokon, akik részesültek belőlük. Most sem történhetett ez másként.

Az evangélium tisztasága megköveteli, hogy Jézusnak ne tulajdonítsunk semmi olyasmit, ami a bűnnel akár csak halvány kontextusban is van! Az evangélium beszennyezése volna, ha Jézusról azt akár csak feltételeznénk is, hogy részegítő italt hozott létre.

Borok ás tömlők

(Máté 9:17) Új bort sem töltenek ó tömlőkbe; máskülönben a tömlők szétszakadoznak, és a bor kiömöl, a tömlők is elvesznek; hanem az új bort új tömlőkbe töltik, és mindkettő megmarad.

A kérdés az, hogy milyen borra utal Jézus ebben a példázatban? Alkoholos vagy a nélküli borra, azaz szőlőlére? Ahogy már szó volt róla, a használt „oinos” szó önmagában nem dönti el a kérdést.

Gyakran ezt úgy magyarázzák, hogy a bor erjedése miatt keletkezett gáz repeszti szét a régi tömlőket. Az eddigiek alapján azonban már sejthetjük, hogy nem biztos, hogy ez a kielégítő magyarázat. Egyébként is, az erjedő bor a lezárt új tömlőt, ami ugye valamilyen bőrből készült, szintén szétrepesztette volna. Már Jób is tudta ezt:

(Jób 32:19) Íme, bensőm olyan, mint az [új] bor, amelynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.

Érdemes ezt a verset is a dőlt betűs részek nélkül olvasni, amelyek ugye a fordító betoldásai. Ha egy tömlőt, melyben erjed a bor, bedugnak, az szétszakad, akár új a tömlő, akár nem. Sőt, a keletkező gáz még egy üvegballont is szét tud repeszteni. Ennek a példázatnak tehát más alapját kell keresnünk.

A múltkor már megnéztük, hogy mit írt a szeszmentes bor készítéséről a római Plinius. Most figyeljük meg másik korabeli római mezőgazdász és kertészeti szakíró, Lucius Columella javaslatát arról, hogyan lehet alkoholmentes szőlőlét előállítani, és tárolni.

Ahhoz, hogy a must mindig édes maradjon, mintha friss lenne, a következőképpen kell eljárni. Mielőtt a prés alá rakjuk a szőlőhéjat, merjük ki a dézsából a lehető legfrissebb mustot, és tegyük egy új boroskorsóba [amphoram novam], utána kívülről mázoljuk be és alaposan kenjük be szurokkal, hogy ne juthasson be a víz. Ezután merítsük az egész kancsót friss, hideg vízzel teli medencébe úgy, hogy teljes terjedelmével a víz felszíne alatt legyen. Negyven nap elteltével kivehető a víz alól. Így édes marad a must legalább egy évig.”

Columella tehát mint egy római Bálint gazda ad tanácsot azoknak, akik alkoholmentes „bort” akartak előállítani. Ahogy láthatjuk, Columella kifejezetten újboroskorsót javasol használni az eljáráshoz, melyet szurokkal kell bekenni. A szurok abban az időben fanedvből készült, és szigetelő- és ragasztó-anyagént használták. Ezt használta Noé a bárka építésekor. Mózes kosarát is ezzel impregnálták – úgymond - a szülei.

Szurokkal kezelték nem csak az agyagedényeket, hanem a borostömlőket is. Az új bort azért nem töltötték régi tömlőbe, mert a régi borból beleivódott anyagok megrontották volna az új bort, melyet éppenséggel erjedetlenül szerettek volna megőrizni. A régi tömlők nem bírták volna ki a vízbe vagy homokba való több hetes elmerítést, hanem kiszakadtak volna.

A szellemi üzenete egyértelmű a példázatnak, ugyan úgy, mint a posztóval kapcsolatban is. Az újjászületett embert a régi tömlő, amelyben benne van a farizeusok kovásza, vagyis tanítása, beszennyezi. Az új ember az új szövetség alatt éljen, melyet Jézus szerzett, ne a régi törvény alatt. Ez egyben válasz arra a kérdésre is, hogy a keresztyéneknek meg kell-e tartaniuk a mózesi törvényeket.

Ez a példázat szerepel mind a három szinoptikus evangéliumban. (Máté, Márk, Lukács). Kissé megzavarhat minket, hogy Lukács hozzáfűzött még valamit ehhez, amit a másik kettő író nem.

Lk. 5:37-39

(37) És senki sem tölti az új bort ó tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a [bor] kiömöl, és a tömlők [is] elvesznek.

(38) Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.

(39) És senki, aki ó [bort] iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb az ó.

Mit akarhat Jézus azzal mondani, hogy jobb az óbor?

Elsősorban azt kell látnunk, hogy ez nem Jézus véleménye. Ő csak annyit mond, hogy valaki, aki ivott az alkoholos óborból, az jobban vágyik ismét arra, mintsem az alkoholmentes újra. Ezt mutatja a gyakorlati tapasztalat is. Egy alkoholista, de egy csak egyszerűen borkedvelő ember, ha már megszokta az alkoholos bort, nem vágyik helyette sima szőlőlére. Ő rendes borra vágyik utána.

Ugyan ez igaz a vallási életre is. Aki megszokott egyfajta régi vallásosságot, az nem vágyik az újra, sem az újonnan születésre. Ez volt a tapasztalat abban az időben a vallásos zsidók nagy részével. Vajon nem ugyanez-e a tapasztalatunk ma is, amikor különféle vallásos emberekkel találkozunk? Amikor közeledésünkre úgy reagálnak, hogy „köszönöm, de én ilyen-olyan vallású vagyok, és ez jó nekem, nem akarok rajta változtatni”.

Jézus tehát távolról sem az óbort, az alkoholos bort dicséri itt, hanem folytatja azt a szellemi tanítást, amit megkezdett a posztókkal és a tömlőkkel.

Ezzel a verssel tehát nem lehet alátámasztani a szesztartalmú borok fogyasztását.

Bemerítő János

(Luk 1:15) Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva.

Bemerítő János nazireus volt, és így a nazireusi szabályok szerint nem csak szeszes italokat nem ivott, hanem még erjedetlen szőlőlevet sem. Sőt, magát a szőlő gyümölcsöt sem ette meg. Ebben a versben az „oinos” szerepel, mint bor, és „szikera”, mint részegítő ital. A „szikera” nyelvészek szerint rokonságban áll a héber „sekar”-al, amit az ÓSZ leggyakrabban szintén részegítő ital kifejezésére használ. Így ez a vers érthető úgy is, hogy „bor és más részegítő ital”, de úgy is, hogy „szőlőé (must) és szeszes ital”.

Mivel Bemerítő János nazireus volt, és a keresztyének számára nincs olyan parancs, hogy nazireusként kellene élniük. Ezért Bemerítő János példáját nem használhatjuk a bortól való teljes tartózkodásunk alátámasztására. Továbbá a nazireusi szabály szerint akkor még szőlőlevet sem ihatnánk.

Továbbá maga Jézus sem élt a nazireusi szabályok szerint. Bemerítő János küldetése az volt, hogy életmódjával felhívja a figyelmet az emberek bűneire. Ezzel utat készített Jézusnak, aki viszont a megoldást hozta el a bűnre. Jézust éppen hogy akadályozta volna a feladata teljesítésében, ha a világtól elvonulva a pusztában él, mint János.

Ezért is érte vád Jézust.

Jézus falánk volt és részeges?

Luk 7:33-34

(33) Mert eljött Keresztelő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög van benne.

(34) Eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Íme a falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja.

Lehetne hosszan elemezni ezt az igeszakaszt több szemszögből is, de most nem tesszük meg. Csak akik nagyon ragaszkodnak ahhoz a nézethez, hogy a keresztyének számára az alkoholos italok fogyasztása megengedett, állítják azt, hogy Jézus itt tényleg azt mondja, hogy Ő szesztartalmú bort ivott.

Ahogyan az első állítás hamis, tehát, hogy Bemerítő Jánosban ördög volt, úgy a második is az. Tehát, hogy Jézus „falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja”.

Az igaz, hogy Jézus együtt evett és ivott az emberekkel, de az nem igaz, hogy részegítő hatású bort ivott volna! Ezt nem Jézus mondta magáról, ez ugyanolyan rosszindulatú állítás volt az ellenségei részéről, mint hogy Bemerítő Jánosban ördög volt. És olyan, amit később az apostolokról állítottak pünkösd után, hogy „édes bortól részegedtek meg”.

Nem nekünk kell tehát azt bizonyítanunk, hogy Jézus nem bort ivott, hiszen ez következik abból, Aki Ő volt. Valójában a bizonyítás terhe azokon van, akik a teljes Biblia ellenében azt feltételezik, hogy Jézus alkoholos bort ivott bármikor is!

Jézus tehát evett és ivott, ahogy a testi szükségletei megkívánták.

(János 4:34) Monda nekik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.

Jézus eledele tehát (és így itala is) az volt, hogy az Atya akaratát elvégezze. Ezzel pedig aligha volna összeegyeztethető bármiféle szeszes ital használata. Ezt már a ósz-i versek elemzésével is megállapíthattuk.

Az irgalmas szamaritánus

(Luk 10:34) És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé neki.

Én úgy látom, nem sok haszna van azon morfondírozni, hogy akár az alkoholos bor, akár alkohol nélküli, mennyit használ a sebnek, ha azzal tisztítják ki. Nem ez ennek a példázatnak a lényege. Talán nem volt vize a szamaritánusnak, vagy az nem volt tiszta.

A bor és az olaj inkább, mint az anyagi javak szimbólumai szerepelnek a történetben. Azt mutatják meg, hogy a szamaritánus az anyagi javaiból is hajlandó volt áldozni egy bajba jutott embertársának. Ezt látjuk később, amikor a fogadósnak még pénzt is adott az ellátásra. Jézust tehát azt hangsúlyozta ezzel a példázattal, hogy akkor vagyunk a barátja valakinek, ha a pénzünkből és az időnkből is áldozunk rá, ha szükséges.

A szamaritánus a cselekedetével bizonyította irgalmasságát. Egy ilyen kegyes lelkületű emberről pedig eleve nehéz feltételezni azt, hogy egyáltalán alkoholos bort tartott volna magánál! A témánk szempontjából tehát nyugodtan kijelenthetjük: a szamaritánus bora biztosan nem volt alkoholos!

Utolsó vacsora: később

Tudom, hogy most az utolsó vacsora során Jézus és a tanítványok által fogyasztott ital milyenségének vizsgálata következne, de ezt majd csak a következő alkalommal fogjuk megtenni, az egész bor kérdés tárgyalásának befejezéseként.

Jézus a kereszten

Jézust kétszer kínálták meg a kereszten innivalóval a katonák. Az első alkalommal elutasította, mert kábító hatású anyagot kevertek bele, ami a fájdalmait lett volna hivatva csökkenteni.

(Máté 27:34) Méreggel megelegyített ecetet adtak neki inni; és megízlelvén, nem akara inni.

Másodszor azonban elfogadta.

(Máté 27:48) És egy közülük azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén ecettel és egy nádszálra tűzvén, inni ad vala neki.

Mindkét esetben ecet volt az alap ital, amit kínáltak neki. A második esetben kifejezetten kérte is, hogy adjanak neki inni.

János 19:28 - 30

(28) Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom.

(29) Vala pedig ott egy ecettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel, és izsópra tévén [azt], oda vivék az ő szájához.

(30) Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét.

A folyadékvesztés miatt Jézusnak bizonyára nagyon kiszáradt a szája. Ebből is látszik, hogy mennyire ember volt. Viszont ahhoz, hogy az Írások pontosan beteljesedjenek, még fennhangon ki kellett jelentenie valamit. Azért kért inni, hogy ezt megtehesse.

A katonák azt hitték, hogy Illést akarja hívni (Márk 15:36), ezért adtak neki inni abból az innivalóból, amit ők maguk is fogyasztottak. Amint Jézus ivott, kimondta, hogy „Elvégeztetett”, meghalt.

Akár alkoholos volt, amit adtak neki, akár nem, csak arra kellett neki valami folyadék, hogy ezt a szót kimondhassa. Erre alapozni Jézus alkoholfogyasztását, több mint nevetséges. Akár tömény pálinka is lehetett volna az az ital, mert csak arra kellett, hogy megnedvesítse vele a száját. Hatni már nem tudott rá, mert a következő másodpercben meghalt.

Koránt sem biztos azonban, hogy ez az ecet, vagy másképpen „savanyú bor”, alkoholos volt. Ezt ugyanis szolgálatban lévő katonák itták szomjuk oltására. Ahogyan napjainkban sem megengedett munkavégzés közben alkoholt fogyasztani, úgy akkoriban sem lehetett az. A savanyú jobban oltja a szomjat, mint az édes, ezért használhatták nagy melegben. Például Ruth történetében (Ruth 2:14).

Valószínű, hogy ez az innivaló a Posca, vagy magyarul ecetfröccs nevű ital volt, ami nagyon népszerű volt az ókori Rómában és Görögországban. Az alsóbb osztályok tagjai és a katonák fogyasztották előszeretettel. Ez nem tartalmaz alkoholt, ellenben sok benne a vitamin, így megakadályozza a skorbutot, az ecetsav elpusztítja a baktériumokat, és még az íze is jobb a nem túl tiszta vízénél.

 

Összefoglalás

Ameddig a mai napon eljutottunk, abból azt láttuk, hogy az ÚSZ sem engedélyezi sehol az alkoholos bor fogyasztását. Ahol borról olvasunk olyan kontextusban, hogy annak fogyasztását az ÚSZ elfogadja, vagy egyenesen javasolja, mindenhol azt láttuk, hogy az alkoholtartalom nélküli szőlőital volt. Olyan ital, ami abban az időben nagyon elterjedt volt azon a területen.

A következő alkalommal feltesszük az i-re a pontot, és megnézzük a még hátralévő verseket az ÚSZ-ből. Különös tekintettel a „mértékletesség” fogalmára, és hogy mennyiben alkalmazható ez a borivásra.

Végül megnézzük majd, hogy az Úrvacsora tekintetében milyen megállapítást tehetünk az ott használt itallal kapcsolatban.


Előzmény: A keresztyén és a bor 1. (ÓSZ)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Jelenleg 9 vendég és 0 felhasználó van vonalban.