Az újonnan születés jelei

Felhasználó értékelés

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active
 

Az utóbbi időben gyakran előkerült az a kérdés, hogy honnan tudhatja azt valaki magáról, hogy tényleg újjászületett-e? Illetve mások meg tudják-e állapítani valakiről, hogy tényleg újjászületett-e, vagyis, hogy ténylegesen megtért-e már?

Mint tudjuk, az újonnan születés felülről való születést, vagyis Szent Lélek általi újjászületést jelent. A Szent Lélek ekkor maradandó lakozást vesz a hívőben. Ennek pedig kellene, hogy legyenek jelei, és idővel gyümölcsei is az ember életében.

Amikor megszületik egy gyermek, akkor azonnal látható életjeleket ad ki magából. Hangosan felsír, mozgatja a végtagjait, van légzése, szívverése.

Hála az Úrnak, nekem már kétszer is volt lehetőségem jelen lenni, amikor a gyermekeim megszülettek.

Hasonlóképpen, az újonnan születésnek is kell, hogy legyenek jelei a lelki újszülött életében. Akik pedig látják ezt az újonnan született hívőt, azoknak látniuk az újjászületés jeleit is rajta.

Mint ahogy minden életnek vannak életjelei, az újjászületésnek vannak látható jelei. A Szent Lélek bennünk lakozásának pedig kell, hogy legyenek gyümölcsei.

Vizsgáljuk meg tehát ma azt a kérést, hogy milyen jelei, és milyen gyümölcsei vannak az újonnan születésnek.

Gyakran hallunk olyan esetekről, hogy valakik már többször előrejöttek egy prédikáció után az igehirdető felszólítására, és többször is úgymond „megtértek” már az életük során. Vannak olyanok is, akik négyszemközt leülve a pásztorral vagy valakivel, az evangélium Bibliából való bemutatása után mondanak el egy megtérő imát. Aztán többet nem látjuk őket, vagy jönnek még egy darabig, de lassan elmaradoznak a gyülekezettől. Ők vajon megtértek-e, újonnan születtek-e valójában?

Sokan vannak olyanok is, akik nem biztosak az önnön megtérésükben. Mások ugyanakkor maguk biztosak benne, de a cselekedeteik alapján ez meglehetősen kérdéses a többi hívő számára.

(János 3:8) A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.

 Jézus a Nikodémussal való beszélgetése során az újonnan születést a szélhez hasonlította. A szél is maga nem látható, de a hatása mégis megtapasztalható.

Egyedül Isten az, aki a szíveket meg tudja vizsgálni. Mi a hívő életében látható (vagy nem látható) jelekből és gyümölcsökből tudunk megbizonyosodnunk valakinek az újjászületett állapotáról.

1) A HIT

Ahogy mondani is szoktuk, aki újjászületett, az hívő.

Tehát az újonnan születés első és legfontosabb ismertetőjele a hit. Hit Jézus Krisztusban.

(Gal 3:8) Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek.

Istennek tehát soha nem állt szándékában, hogy cselekedetekből, vagy valamiféle szertartások által igazítsa meg, vagyis üdvözítse az embereket.

Sajnos azonban az a szó, mhogy hívő, mára eléggé közönséges jelentésűvé degradálódott (alacsonyodott) le a köznapibeszédben.

A kérdésünk tehát az, hogy mit is jelent Jézus Krisztusban hinni. Ha minden ember a – de akár az egész világon – újonnan lenne születve, aki azt mondja magáról, hogy hisz Jézus Krisztusban, akkor nem ilyen állapotok uralkodnának sem itt, sem a világban.

Nemrégen olvastam, hogy egy afrikai országban, Ruandában 30 év alatt 10% körüliről 90%-fölé emelkedett a magukat keresztyéneknek vallók aránya. Ugyanezen időszak alatt azonban állandó harcok dúltak az országot benépesítő két törzs, a hutuk és a tuszik között, melyek gyakorta követeltek emberéleteket is. 1994-ben pedig egy különösen kegyetlen népirtás következett be, ahol becslések szerint 800 ezer – 1 millió embert gyilkoltak meg.

Mindez egy olyan országban, ahol a lakosság 93%-a valamely keresztyén egyház vagy felekezethez tartozónak vallja magát! Lehetségesnek tartjátok, hogy ezek az emberek újonnan született hívők lennének? Hangsúlyozni kell, hogy a gyilkosságokat NEM az 5% körüli muszlim kisebbség követte el!

Ha ezek ez emberek valóban újonnan születtek volna, akkor ennek meg kellett volna szüntetnie az örökölt törzsi ellentéteket!

De nem kell ilyen messzire menni. Azt hiszem, hogy biztosan állíthatjuk, hogy itt Magyarországon sem újjászületett hívő mindenki, aki azt mondja, hogy hisz Jézus Krisztusban. Amikor azt halljuk, hogy a „hívők” nagy számban összegyűltek valahol bizonyos alkalomból, akkor nagy valószínűséggel ezek az emberek talán hisznek valamiben, de nem abban, amiről a Biblia beszél. Talán hisznek valamit Jézus Krisztusról, de nem hisznek Jézus Krisztusban.

A valódi hitnek Jézus Krisztuson, és az Ő kijelentésén kell alapulnia. Az a hit, amely máson alapul, mint amit az Úr maga kinyilatkoztatott a Szentírásban, az tévhit.  

Fontos megérteni, hogy semmilyen tévhit sem üdvözíthet!

Csak János evangéliumában maga Jézus több mint egy tucat alkalommal szólítja fel a hallgatóságát, hogy higgyenek őbenne.

(Ján 6:47) Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete van annak.

Jézus ebben az igeszakaszban beszél arról, hogy Ő az élet kenyere. Csak annak lehet örök élete, aki eszi az Ő testét, és issza az Ő vérét.

(Ján 6:53)Monda azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.

A Jézusból testéből való evés, és a véréből való ivás az nem más, mint részesedés az értünk véghezvitt áldozatában.

Ebből a metaforából megérthetjük, hogy mit is jelent Jézusban hinni.

Azt jelenti, hogy teljesen azonosulunk azzal, Aki Ő, és azzal, amit tett, és amiért tette. Jézusban hinni azt jelenti, hogy elhisszük, hogy Ő Isten, és azért jött el a világba, és azért vállalta a keresztet, mert mi bűnösök vagyunk, és Ő nélküle elvesznénk.

Ez magában foglalja azt, hogy elfogadjuk igaznak az Ő teljes kijelentését.

Az újonnan születés, a Jézus Krisztusban való hit egyik jele, hogy teljes mértékben igaznak tartjuk, és életünkre nézve kötelező érvényűnek tekintjük a Bibliát.

Ennek ellenére előfordulhat, hogy nem engedelmeskedünk neki mindenben, vagyis vétkezünk a megtérésünk után is, de mindennek ellenére nem vonjuk kétségbe, hogy a Biblia Isten szava, és igaz.

A hit az másképpen bizalom is.Nem mondhatom azt, hogy hiszek Jézusban, de nem bízom abban, amit kijelentett. Ha valaki kételkedik a Biblia bizonyos kijelentéseiben, az annak a jele, hogy talán nem is hívő igazából, még nem született újjá.

A hívőben a Szent Lélek lakozást vesz. Jézus mondja:

(Ján 14:26) Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.

A Szent Lélek tehát felismerteti, eszébe juttatja a hívőnek Jézus beszédeinek igazságát. Aki nem fogadja el Jézus beszédeit igazságnak (és tk. az egész Biblia Jézus beszéde), az annak a jele, hogy még nem született újonnan.

Aki valóban hisz Jézusban, az teljesen azonosul vele, teljesen elfogadja Őt, eggyé válik Vele. Igaznak tartja, amit Jézus is igaznak tart, és hamisnak, amit Jézus hamisnak jelentett ki maga vagy prófétái és apostolai által.

Nem tudod, hogy hiszel-e Jézusban?

Nézzük meg, hogyan reagáltak az emberek Péter pünkösdi beszédére, amelyben elmagyarázta az összegyűlt embereknek, hogy ki volt Jézus és mit tett őértük:

Apcsel. 2:37-38

(37) [Ezeket] pedig mikor hallották, szívükben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?

(38) Péter pedig monda nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

Először is azt olvassuk, hogy az emberek szívükben megkeseredtek. Szó szerinti fordításban szíven találta, szíven szúrta őket, amit hallottak, vagy úgy is mondhatjuk, hogy „elevenjükre tapintott” Péter beszéde. A Szent Lélek által pedig ez arra vezette őket, mélyen megbánják hitetlenségüket, és felismerjék bűnös voltukat.

Péter a beszédének elején azt mondta, hogy  (Apcs 2:23) Jézust„… megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek” . Pedig a mostani hallgatók közül a legtöbben valószínűleg nem is voltak jelen Jézus megfeszítésekor, ha pedig ott is voltak, ők maguk nem vettek részt a keresztre feszítés tényleges kivitelezésében, hogy azt lehetne mondani, hogy ténylegesen megragadták volna Jézus a kezeikkel. Hasonlóképpen, nekünk sem kellett ténylegesen ott lennünk Jézus keresztre feszítésekor ahhoz, hogy azok közé számláltassunk, akik megfeszítették Jézust.

Amikor aztán megkérdezték az apostolokat, hogy mit kell ezután tenniük, hogyan tehetik mindezt jóvá, Péter két dolgot említett:

Az első, hogy térjenek meg. Vagyis bánják meg a bűneiket, és változtassák meg a gondolkodásukat. Forduljanak el a régi bűnös életüktől, amely elutasította Jézust. A bűn lényege az, hogy az ember azt gondolja, nincs szüksége Jézusra, nélküle is tud boldogulni a maga erejéből. Majd forduljanak oda Jézushoz, kérjék az Ő segítségét a bűneik bocsánatához. Csak az tud bocsánatot kérni, aki elismeri, hogy vétkezett. Csak az kér segítséget, aki felismeri, hogy maga nem képes megoldani a problémáját.

A második, amit Péter mondott, hogy keresztelkedjenek meg, vagyis tegyék nyilvános tanújelét is annak, hogy tényleg komolyan gondolták a megtérést. A megtérés és a bemerítkezés itt egy egységet képez, nem azt jelenti, hogy a bemerítkezés szükséges volna az üdvösséghez. A megtérés nem a bemerítkezéssel történik meg.

A sorrend annyiban fontos, hogy előbb van a megtérés és utána a bemerítkezés. Nem pedig úgy, hogy megkeresztelnek valakit (például egy csecsemőt), aztán majd vagy megtér, vagy nem.

Számunkra, a jelen kor hívői számára a megtérés folyamata az ApCsel. 10:44-48-ban leírva:

-         Hit

-         Szemt Lélek vétele

-         Bemerítkezés 

 

Az újonnan születés első jele tehát az életet átformáló hit Jézus Krisztusban. Mindabban, Aki Ő, amit tett értünk (értem személyesen), és hit vagyis teljes bizalom az Ő beszédében, a Szentírásban.

 

2) A REMÉNYSÉG

A második ismertetőjegy a reménység.

(1 Péter 1:3-4) Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,

(4) Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra,

Az újonnan született hívőnek élő, biztos reménysége van afelől, hogy bűnei megbocsáttattak, és biztos öröksége van a mennyben. Reménységen mindazoknak a dolgoknak a beteljesedését étjük, amit Isten az Igében megígért.

Pál azt írja a halottak feltámadásával kapcsolatban:

(1 Thessalonika 4:13) Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük.

A hitetlen embereknek nincsen reménységük. Csak ebben a világban reménykedhetnek. A gondolataik, terveik csak erre a világra korlátozódnak.

Az újjászületés hiányára utalhat, még egy egyébként nagyon vallásos ember esetében is, amikor gondolkozását csak ennek a világnak történései töltik ki. Úgy mondanám, hogy nem lát a horizont mögé. Az összes célja csak evilági cél. Itt akar javulást elérni. Még vallást vagy a Bibliát is csak földi célok megvalósításában tudja elképzelni.

A halál utánra is csak úgy tekint, mint valami bizonytalanra, mondván „Isten majd eldönti, mi fog történni”.

A remény szorosan összekapcsolódik a hittel. A valódi, Krisztusba vetett hitnek a jellemzője, hogy nem tud megállni annál az ajándéknál, amit kapott a megváltásban. Akármilyen nagy is az ajándék, az ajándékozó még nagyobb, és ezért a hit Tőle még többet remél.

(Zsidó 6:11) Kívánjuk pedig, hogy közületek ki-ki ugyanazon buzgóságot tanúsítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.

A Zsid 11:1 azt mondja, hogy a hit a reménylett dolgok bizonyossága vagy valósága.

A tényleges újonnan születés jele tehát, hogy innentől nem valami bizonytalan reménykedéssel tekintünk a jövőbe, hanem egészen határozott bizakodásunk van arra, hogy Isten mindig közel lesz hozzánk, segít minket és vezet minket.

Jézus úgy búcsúzott a tanítványaitól Máté 28:20-ban, hogy „íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

A valódi hívőt arról lehet felismerni, hogy reménysége nem ebben a világban van.

Legjobban talán a 2 Kor. 4:16-18-ban foglalja össze ezt Pál:

 (16) Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról - napra újul.

(17) Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;

(18) Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

A reménység egyik leginkább észrevehető jele az öröm.

(Róma 15:13) A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.

Akinek van reménysége, annak van oka az örömre is. Az örömről, mint a Szent Lélek gyümölcséről legközelebb még bővebben lesz szó.

3) A SZERETET

Az újonnan születés harmadik látható jele a hívő életében a szeretet.

(Róma 5:5) A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.

 Ismerjük jól a János 3:16-ot:Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Hogyan reagál erre egy hitetlen? Valahogy így: „Jó. És akkor mi van?”

Az ő számára ezek csak szavak.

Pál nagyon szépen fogalmazza meg azt a változást, amit a Szent Lélek a hívőben véghezvisz. Azt mondja, hogy Isten az Ő szeretetét beletöltötte a szívünkbe, mint amikor teletöltenek egy poharat.

A Szent Lélek bennünk lakozásának egyik jele, hogy nem csak tudjuk, hogy kicsoda Isten, hanem szeretjük is Istent.

Miután megkapjuk a Szent Lelket, egyszeriben érezzük is, hogy Isten jó, hogy Isten szeret. Ez már nem csak valamiféle misztikus érzés, hogy „valaki biztosan van odafent”, hanem mélységes meggyőződés arról, hogy Isten valóban szeret minket, mint egyént. A hívő tehát érzi, hogy Isten szeret engem, személyesen.

(1 János 5:1) Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született.

A hívő tehát érzi és tudja, hogy Isten szereti őt, de ugyanakkor ő is szereti Istent. A szeretet pedig nem olyasmi, amit titkolni lehet, vagy titkolni akar valaki.

Aki szereti Jézust, az nem azért jön gyülekezetbe, vagy olvassa otthon a Bibliát, mert úgy érzi, hogy ez kötelessége megtenni. Sőt, inkább azért teszi, mert szereti Jézust, és közösségben akar lenni vele. Ott akar lenni, ahol róla beszélnek, ahol Ő van a középpontban. 

Az újonnan született hívő szeretete nem merül ki egyfajta ésszerű, tudatos törekvésben, hogy Isten tetszését kivívja általa. Igen, a szeretet egy döntés is, de mégis jóval több ennél. Akiben a Szent Lélek lakozást vett, az érzi is magán, hogy szeret.

A szeretetnek pedig vannak látható megnyilvánulásai. Isten irántunk való szeretetére, amikor Szent Lélek hatására igazán érezzük ezt, a reakciónk szívbéli, belülről fakadó hála lesz. Aki újonnan született, az hálás Istennek.

A mi Isten iránti szeretetünknek a következménye pedig engedelmesség lesz Isten akaratának.

Mivel az ó emberünk, a régi természetünk az újonnan születéskor még nem szűnik meg, így sem a hálánk, sem az engedelmességünk nem lesz tökéletes.

Az a hasonlat jutott eszembe, hogy olyanok vagyunk megtérésünk előtt, mint egy álló motorú autó. Az újonnan születésünk pillanatában a Szent Lélek beindítja a motorunkat. Innentől kezdve már rajtunk áll, hogy milyen gyorsan haladunk. Az erőt a haladáshoz a Szent Lélek adja nekünk, attól függően, hogyan használjuk a gázpedált. A lényeg az, hogy az újjászületett hívő már tud hálás lenni, és tud engedelmeskedni, míg akinek a motorja áll, erre valóságosan képtelen. Minden haladást, amit az autójával produkálni tud, csak saját erejéből tud véghezvinni. Úgy, hogy kiszáll, és tolja az autót.

Egy újjászületett hívő érzi és tudja, hogy szereti őt Isten, és ő is szereti Istent. Ebből kifolyólag hála van a szívében Isten iránt, és készség az engedelmességre. Érzi, hogy belül valami hajtja az engedelmességre. Ha ennek ellenére még sem engedelmeskedik, akkor ez bántja, furdalja őt.

A szeretet tehát egy olyan jel, amely minden igaz hívőt jellemez, akiben lakozást vett a Szent Lélek.

Az újonnan születés három jele tehát, amit eddig megnéztünk, a hit, a remény, és a szeretet. Ez a három az, amelyet Pál is említ a Kor. 13-ban, ahol a szeretetről beszél.

(1Kor 13:13) Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.

Az újonnan születésnek olyan jelei ezek, amelyek maradandóan jellemzik az igazi hívőt.

 

II. Gyümölcsök

1)     A felebaráti szeretet 1Jn. 3:14, 4:7

(1Ján 3:14) Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad.

(1Ján 4:7) Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.

Az újonnan születés egyik gyümölcse, az egymás iránti, azaz a felebaráti szeretet. Ez az, ami a ruandai, ún. keresztyénekből látványosan hiányzott.

János nagyon egyértelműen fogalmazta ezt meg.

(1Ján 2:9) Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát az még mindig a sötétségben van.

Akinek a Szent Lélek valóban kitöltötte Isten szeretetét a szívébe, az többé nem érezhet gyűlöletet más emberek iránt, akár milyenek is azok. Az lehetséges, hogy hívő megharagszik valakire valamilyen sértés miatt, de ez a harag nem lehet tartós.

János világosan megmondja, hogy aki gyűlöli valamely embertársát, ez annak a jele, hogy nem született újonnan, még mindig a sötétségben van.

Aki szeret, az a másikat különbnek tartja magánál. Ez pedig lehetetlenné teszi a gyűlöletet.

(1Ján 4:8) Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.

Ez talán a Biblia egyik legcsodálatosabb verse. Abban a kijelentésben, hogy „Isten szeretet”, van a kulcsa mindennek, amit Isten tett. A teremtésnek, a megváltásnak, Isten minden irántunk való gondoskodásának.

Akinek az élete nem termi a szeretet gyümölcsét, az nem született újonnan.

 

2)     Teljes engedelmesség az Evangéliumnak 1Pt. 1:2

(1Pét 1:2) Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen.

Az újonnan születéshez szükséges, hogy valaki teljesen engedelmeskedjen az evangéliumnak. Nem elég elismerni, hogy bűnösek vagyunk, de nem Jézustól várni a szabadítást, hanem mondjuk a saját erőnkből próbálni kiérdemelni azt.

Nem elég azt mondani, hogy Jézus a Megváltó, de nem elismerni, hogy bűnös vagyok, és nekem személyesen szükségem van a megváltásra. Az evangélium nem bontható részekre. Csak egészben fogadható el.

Az engedelmesség az Evangéliumnak és a Jézus krisztus vérével való meghintés, tehát a megigazítás szorosan összetartoznak. Aki engedelmeskedik, az lesz meghintve Jézus vérével, és nyer üdvösséget.

Péternél azt olvastuk, hogy Isten engedelmességre választotta ki azokat, akiket a Lélek által újjászületésben részesít. Nem lehet újjászületett hívő az, aki folyamatosan semmibe veszi, vagy még csak nem is keresi Isten parancsolatait. A hívő keresi az Úr akaratát, és törekszik rá, hogy a szerint cselekedjen, még ha el is bukik ebben néha. Aki azonban csak vallásos külsőségeket vesz fel magára, az nem is mutat hajlandóságot rá, hogy döntéseit az Úr elé vigye, hanem, ahogy mondani szokták: megy a saját feje után.

 

Itt most abbahagyjuk, és a jövő héten folytatjuk a Lélek további gyümölcsivel.

Az újonnan születésnek tehát vannak látható jelei és gyümölcsei, amiket magunkon és másokon is meg tudunk vizsgálni. Mielőtt azonban másokat kezdenénk ítélgetni, jusson eszünkbe, amit Jézus tanított a szálkáról és a gerendáról.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Jelenleg 22 vendég és 0 felhasználó van vonalban.