Az ember személyessége

Felhasználó értékelés

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

 

A materializmus és az evolúciós elmélet logikai valószerűtlensége

3. rész

3) Az ember személyessége

Ahogy az életről kimondtuk, hogy magasabb minőség az anyagnál, ezért nem jöhetett létre pusztán természetes folyamatok által, vajon kimondhatjuk-e, hogy az ember személyessége szintén magasabb fokot képvisel, amely nem alakulhatott ki az állati életből spontán?

 

Elevenítsük fel, hogy mit mondott Jób:

Jób 12:7-10

7 Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják neked.

8 Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik neked.

9 Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?

10 Akinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.

Mózes első könyve a teremtéssel kezdődik. Ezért kezdtük mi is azzal, hogy megnéztük, hogyan jöhetett létre az Univerzum.

Az Univerzum egyébként egy latin összetett szó: unus (egy), verse (szó). Az univerzum egy kimondott szó. Érdekes.

A Biblia leírja, hogy mindent Isten teremtett. A világot, az azt szabályozó törvényeket (a rendet), az élőlényeket és az embert, akit az Ő képmására, tehát személyiséggel ruházott fel.

Jób azt is elmondja, hogyha nem volna Bibliánk, akkor is teljes bizonyosságunk lehetne Isten felől, hiszen csak meg kell kérdeznünk (vizsgálnunk) a földet, a tengereket, a madarakat, az állatokat és azok elmondják (bizonyítják) nekünk, hogy az „Úrnak keze cselekszi ezt”.

Jób tovább is megy, és azt mondja, hogy az embernek nem csupán „élete” van, mint az állatoknak, hanem lelke is, amelytől személyes lénnyé válik.

Mi tehát ez a személyesség? Az anyagból ered csupán, vagy több annál. Ezt fogjuk ma megvizsgálni.

Mi az ember? Egy okos állat csupán, vagy valami több annál?

Tengernyi irodalma van ennek a kérdésnek, ezért néhány mondatban döntésre jutni ebben a kérdésben majdnem lehetetlen.

Mégis van egy pont, ahol megfordul a dolog, mégpedig az emberi lélek kérdése.

Van-e lelke az embernek, ami kívül van az anyagon, vagy az ún. „lelki jelenségek” megmagyarázhatók pusztán anyagi, agyi folyamatok által?

Lehet-e az embernek lelkiismerete, ha nincs lelke? Sőt, hogyan lehet lelkiismeret-furdalása? Megbetegedhet-e az embernek az a része, ami nincs is?

„Természettudományilag” azért lehetetlen eldönteni ezt a kérdést, mert amit a materialista tudomány nem tud megmérni, lombikjaiban mikroszkóp alatt vizsgálni, vagy távcsöveivel meglátni, az szerinte nem is létezik. A lélek pedig az ember anyagtalan része, amelynek nincs súlya, fizikai kiterjedése, töltése, nyomása, sebessége, impulzusa, hőmérséklete, PH. értéke stb., ezért műszerekkel nem is vizsgálható.

2 – 3 = ?         Természetes számok halmazán.

Ezt csinálja a materialista tudomány. Kizár minden megoldást, ami túllép a természetei jelenségek körén.

Agyműködés és a lélek

Materialista tudósok és sok orvos szeret arra hivatkozni, hogy amit szellemi, lelki működésnek hívunk, az nem más, mint az agyban lejátszódó folyamatok eredménye, tehát semmi szükség külön szellemet vagy lelket feltételeznünk. Egyre több lelki jellegű betegségnek (skizofrénia, epilepszia stb.) találják meg az agyi, fizikális okait, ezért a gondolkozás képességének okát is elegendő az agyban keresni- mondják.

Mindebből azonban egyáltalán nem következik, amit vele bizonyítani szeretnének, vagyis hogy az anyag fizikai és kémiai hatásain kívül másra nem volna szükség a lelki működéshez. Senki sem tagadja, hogy a megismerésre, gondolkodásra, emlékezésre, elképzelések alkotására stb. agyi és szervi funkciók is szükségesek. Kérdés azonban, hogy valóban elégségesek-e? Elégséges okai-e az agyi folyamatok az ember szellemi megnyilvánulásainak?

Mondhatja-e valaki, hogy egy zenemű előadásához elegendő egy profi versenyzongora, a művészre nincs is szükség hozzá? A fals dallamokat egyaránt okozhatja a zongora és a zongorista hibája, vagy a kettő együttvéve. Sőt, egy rossz technikával játszó zongorista idővel okozhatja a hangszer meghibásodását is.

A szavakat, amiket egy ember mond, a fizikus elemezheti hangmagasság, frekvencia stb. formájában, de vajon a gondolatot, amelyet a hang hordoz, megmérheti-e? Ha valakinek a házastársa azt mondja „szeretlek”, vagy azt „gyűlöllek”, mennyire más érzelmeket kelt ez benne! S ezen érzelmek pusztán agyi idegpályák ingerületeinek hatásai lennének csupán? Különben is, azt már régóta tudjuk, hogy a szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk, a fejünkkel gondolkodunk és így tovább. Az, hogy most már azt is tudjuk, hogy ezek a folyamatok pontosan az agy mely régióiban játszódnak le, a lényegen nem változtat. Mindez nem magyarázza meg a tudat tényét, a következtető képességet, a bölcseletet, a logikai levezetések-, az elvonatkoztatások képességét, és legfőképpen nem az öntudatot.

Úgy érvelnek néhányan, hogyha az agy bizonyos részeit ingerlik, akkor reakcióként bizonyos gondolatai támadnak a kísérleti alanynak. De hol itt a logika? Olyan ez, mintha bekopogtatnék egy ajtón, és ha belülről a „szabad” választ hallanám, akkor arra gondolnék, hogy nincs bent senki, a választ odabentről az én kopogtatásom puszta reakciója váltotta ki az üres szoba bútoraiból.

Hol található az agyban a tudat? Hiszen az agyat alkotó sejtek építőanyagai folyamatosan cserélődnek. Mi hordozza akkor a tudatot? Az egyes sejtek? Tudjuk, hogy az agysejtek folyamatosan pusztulnak az életünk során, az öntudatunk (az a tudat, hogy én én vagyok), mégsem változik. Az agyműködés önmagában semmiképpen sem bizonyítja a lélek szükségtelen voltát. Ha az agyban betegség, daganat, sérülés lép fel, az érinti az ember személyiségének megnyilvánulásait, a gondolkodási képességet. Az orvostudomány, az agysebészet sokat tehet, hogy segítsen az elromlott részek javításában. Nem tehet azonban többet, mint a zongorahangoló: megjavíthatja a hangszer meghibásodásait, de a zongoristán nem tud javítani.

Ahogyan a művész nem tud játszani zongora nélkül, és ahogy a zongora sem szólal meg a művész nélkül, úgy az embernek is szüksége van fizikai testre, benne az aggyal, amivel gondolkodik, és a lélekre is, mely „játszik” ezen a bonyolult szerkezeten, hogy működni, élni tudjon.

Szükséges-e tehát a lélek feltételezése az ember személyességének megértéséhez? Kétséget kizáróan bizonyítják-e az agyműködés megfigyeléséből nyert információk a lélek nem létezését? Kétségbevonhatatlan bizonyíték nem szolgál egyik érv mellett sem. Megint ott tartunk, hogy el kell döntenünk, hogy a két lehetséges „forgatókönyv” közül melyik a valószínűbb.

Mi hát a lélek?

A lélek szónak kétféle jelentést tulajdoníthatunk. Általában érthetjük úgy, mint életelvet, mely élővé tesz minden élőlényt (növényt, állatot, embert). Ebben az esetben azt a minőségi többletet értjük rajta, amelyről az előző pontban volt szó, amely elválasztja az élettelent az élőtől. A Bibliából sem nyerhetünk teljes bizonyosságot arról, hogy az állatokban pusztán élet van, vagy ez az élet valamiféle lélek eredménye. A héber szöveg vonatkozó szavai egyaránt fordíthatók „élő lélek”-nek és „élőlénynek.

1 Mózes 1:30 A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van, a zöld füveket [adom] eledelül. És úgy lőn.

Egy biztos: ez az élet nem az anyagból adódik magától, hanem Istentől származik.

Az emberi élet azonban minőségileg magasabb rendű az állatinál, mert az ember szellemiséggel is rendelkezik. Speciálisabb értelemben tehát úgy is mondhatjuk, hogy az élőlényekben élet van, az emberben viszont lélek.

Ha az élőlényeket megelevenítő anyagtalan minőséget léleknek nevezzük is, az ember lelke mindezeknél magasabb kategóriát képvisel.

A lélek szellemiségének bizonyítékai

Az ember tud anyagtalan fogalmakat alkotni, mint „szépség”, „harmónia”, „szeretet”, „lélek”. Márpedig ami anyagtalan fogalmakat tud alkotni, az maga sem lehet csupán anyagi, vagy anyaghoz kötött erő.

Vannak ismereti és akarati tényeink, amelyek tárgyilag teljesen anyagtalanok, amelyeknek tárgya nem határozott alakkal, kiterjedéssel, színnel, hanggal, vagy más anyagi tulajdonsággal bír, tehát nem anyagi valóság. Ilyen anyagtalan ismeret vagy vágytárgy pl.: maga az „anyagtalanság”. Én, az ember, el tudom gondolni a „végtelenség”, a „lélek”, a „szellem”, az „anyagfeletti tökéletesség” fogalmait. Mindez tárgyilag teljesen anyagtalan fogalom s hasonlóképp anyagtalan fogalmak ezek is: „igen”, „nem”, „szépség”, „harmónia”, „szükségesség”, „végtelenség”, „szeretet”, „Isten”. Márpedig ami anyagtalan fogalmakat tud alkotni, az maga sem lehet anyagi, anyaghoz kötött erő.

Amint zenéről nem beszélhet az, aki egyetlen hangot sem hallott soha, amint színről nem beszélhet az, aki színt soha nem látott, amint egy tudományos könyvet nem írhat meg az, akiben magában nincs tudomány; éppúgy az a megismerő képesség sem lehet anyag, amely szellemi dolgokat tud felfogni. ...

Az ember elvont fogalmakat alkot, s elvont dolgokra vágyódhat. Elvont fogalom nemcsak minden anyagtalan fogalom („Isten”, „szeretet”, „okosság”, „tangenstétel”), hanem minden általános fogalom is: „madár”, „fa”, „háromszög”, anélkül, hogy valamely meghatározott nagyságú, alakú, színű madárról, fáról, háromszögről volna szó. S ezek az elvont fogalmak csak az embernél vannak meg. … Az állat nem tud rajzolni, nem tudja a dolgok arányait kicsinyítve visszaadni. Ehhez az kell, hogy a megismerő-képesség uralkodni tudjon az anyagon, annak egyes vonásait (pl. az ábrázolandó tárgy körvonalainak arányait) külön tudja választani az anyagi s téri adottságtól, a természetes nagyságtól, kiterjedéstől. Sőt az ember nemcsak általános fogalmakat tud alkotni: („az ember”, „a madár”, „oroszlán”, „csillag”), azaz nemcsak az egyediségtől tud eltekinteni, hanem még a léttől is el tudja vonni fogalmait: tud puszta „lehetséges madárról”, lehetséges emberről”, „lehetséges eseményről” beszélni s gondolkodni. Sőt ami ennél is több: a fogalmak egyes alkatrészeit boncolni is tudja s ezek közt összefüggéseket, viszonyokat tud felfedezni. … Az ember az érzéki megismerés útján nyert képzeteket és érzeteket önállóan, azaz az anyagtól függetlenül fel is dolgozza, elemzi, azok jegyei közt viszonyokat, célirányosságokat, hasznosságokat állapít meg, elvon, ítél, következtet, kombinál, feltalál, berendez. Az anyagtól való ekkora függetlenség az emberi megismerés (és akarás) tényeiben a megismerő (és akaró) alany nagyfokú függetlenségét bizonyítja. Ami pedig az anyagtól bármely értelemben független, az (más szóval) szellemi.

Az ember nemcsak megismer és akar, hanem öntudattal is bír, azaz felfogja azt is, hogy megismer és akar. Sőt mi több: felfogja azt az ént is, aki megismer és akar.  Az ember öntudata különbséget tesz a kívülről vett benyomás és a benyomást felvevő én között. Ha valamit látok, akkor nemcsak látok, hanem tudom is, hogy látok és hogy én vagyok az, aki lát, aki a látást magában érzi. Az anyag tétlen és tehetetlen s így nem képes önmagát felismerni. Ez teljességgel olyan működés volna, amelyre az anyagban, a kiterjedt, lomha, tehetetlen valamiben semmiféle képesség nincsen és soha ilyen képességet az anyag nem hozhat létre magában.

Csak az ismerheti fel önmagát, mint függetlent az anyagi befolyástól, ami az anyagtól csakugyan független, ami az anyagon felül áll: a szellemi lélek.

A lélek létezését bizonyítja az ember akaratszabadsága is. Az ember, ha különböző választási lehetőségek állnak előtte, szabadon tud dönteni, hogy melyiket választja. Nincs eleve kijelölve számára, hogy melyik mellett kell döntenie: ha az egyik valami élvezetes dolog, a másik csupán csak hasznos, akkor egyéni mérlegelésén és a szabad akaratán múlik, hogy végül is hogyan választ. Az ember tud tűnődni, ingadozni, kivárni, és végül bárhogyan is dönt, nem lehet azt mondani, hogy ez az egyedül lehetséges döntés lehetett volna. Ha az ember csak anyagi összetevőkből állna, akkor ki kellene tudni mutatni, hogy az anyagban hol találhatók azok a sajátosságok, melyek ezt a döntési szabadságot okozzák.

Vagy meg kellene határozni azt a törvényszerűséget, mely ilyen módon hat az anyagra, hogy ezt az okozatot eredményezze. Az okság elvének megsértése nélkül tehát nincs válasz ezekre a kérdésekre. Nem azért nincs, mert még nem találták meg, mert logikailag képtelenség egy ilyen válasz.

Ha ez az akaratszabadság nem volna, akkor a bűnözőket nem volna szabad büntetni, esetleg csak gyógyítani. Ha nem volna lehetősége egy embernek választani a jó és rossz cselekedet között, mert az inger eleve kijelöli a reakciót, akkor mi alapján vonhatók felelősségre. Hiszen ők csak azt tették, amit az ösztönük parancsolt nekik. Ha egy kutya megtámad egy embert, akkor nem kutyát állítják bíróság elé, hanem a gazdáját. Az állat csak az ösztöneinek engedelmeskedik, nem mérlegeli cselekedeteit jóság szerint. Érdemeket sem volna szabad elismerni, mint ahogy nem ismerjük el egy jól működő gép érdemeit.

Az akaratszabadság ténye azonban újabb bizonyítéka az emberi lélek szellemi természetének. Mert ismét csak annak jele, hogy a léleknek vannak olyan tulajdonságai, amelyek az anyag megkötöttségét, tétlenségét s csak kívülről való megindíthatóságát messze túlhaladják.

Az emberi léleknek tehát mindenképpen anyagon kívülinek, anyagfelettinek, és ezen kívül szelleminek kell lennie, mert olyan tulajdonságai vannak, melyek az anyagnak nincsenek. Valaminek a tulajdonságai pedig nem lehetnek lényegileg magasabb rendűek és tökéletesebbek, mint a dolog maga, amelynek tulajdonságai.

Példa: kavics. A kavics nem ehető, a szervezet nem tudja megemészteni. Nincsenek, és nem is lesznek soha olyan tulajdonságai, melyek ehetővé tennék, mert ahhoz anyagában meg kellene változnia. Az ember csak bizonyos fajta tápanyagokat tud megemészteni: fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat. Szükség van még ásványi anyagokra, nyomelemekre, de azt is mindenki tudja, hogy pl. a vashiányt nem lehet vasreszelék elfogyasztásával pótolni, mert ezeknek a szervetlen anyagoknak is megfelelő vegyületekben kell bejutniuk a szervezetbe, hogy az hasznosítani tudja.

Ha pedig a lélek szellemi tulajdonságokat mutat, maga is csak szellemi valóság lehet. A szellemi, lelki megnyilvánulások tehát csak olyan alanyban jelenhetnek meg, amelynek magának is van szellemi része.

De ezen kívül az emberi lélek a szellemi működéseknek létrehozó oka is, már pedig semmi sem lehet az okozatban, ami nincs az okban; az okozat nem lehet tökéletesebb, s magasabb-rendű, mint az ok. Tehát ha a lelki megnyilvánulásokat a lélek hozza létre, a léleknek magának is ezen oknál fogva  szellemi természetűnek kell lennie.

Az emberi lélek tehát tulajdonságaiban, képességeiben s ennélfogva saját mivoltában és lényegében is anyagfeletti, kiterjedéshez nem kötött, az anyag tulajdonságait s korlátoltságát nem osztó, azaz szellemi valóság. Igaz, hogy ez a szellemi valóság ebben az életben a testtel össze van kötve s vele egyesült, úgyhogy legtöbb e világi életműködésében a testi erők közreműködésére van utalva, sőt az emberi lélek sajátos rendeltetése, hogy fogalmait, gondolkozásának elemeit is az érzéki megismerés alapján szerezze meg; amiből következik, hogy az emberi lélek nem tiszta szellem, hanem az anyaggal való egyesülésre természettől ráutalt szellem.

Az ember kiemelkedése az állatvilágból logikai képtelenség

A szellemi lélek, amely az emberben lakozik, minőségileg olyannyira magasabb rendű az állatokat megelevenítő életnél, hogy abból – az okság elve szerint – semmi esetre, semmi módon és körülmények között nem fejlődhetett ki spontán „természetes kiválasztódás” hatására.

Azt kell tehát mondjuk, hogy az ember szellemiséggel bíró lelkének létezése kétségtelen tény. A pszichológia azt állítja, hogy az emberi lélek az evolúció során alakult ki. Láttuk azonban, hogy ez egyszerűen a priori, tehát logikailag lehetetlen. Az emberi lélek olyannyira más minőség, hogy úgy mondjuk más „dimenzió”, hogy az állati élet abba magától át nem léphetett, és nem is fog soha. Egyik „főemlős” sem bír még csak közel sem azokkal a tulajdonságokkal, mint az ember: nem gondolkodik, nincs elvont dolgok megragadására képes értelme, nem érez (nincsenek lelki érzései), nincs öntudata, nincs lelkiismerete, nincs akarati szabadsága. A majom és az ember között akkora szakadék tátong, mely semmiféle ugrással még „evolúciós ugrással” sem ugorható át!

A materializmus azt állítja, hogy csak a fizikailag felfogható világ létezik. Ezt a tételét azonban nem tudja bizonyítani, sőt az élet anyagi világtól való függetlensége és az emberi lélek anyagtalan, szellemi volta ellenben bizonyítható. Ezért a materializmus, és a rá alapozó elméletek, mint amilyen az evolúció darwini elmélete, megcáfoltnak tekinthetők.

Tudomány és hit. Összefoglalás

Remélem, hogy az már legalább világos mindenki előtt, hogy a tudomány most már nem akadályozhat meg senkit abban, hogy higgyen Istenben. A legújabb tudományos eredmények immár nem zárják ki Isten létezését. Az ellene felállított elméletek pedig mind megcáfoltnak tekinthetők. Akit tehát eddig az tartott vissza, hogy ellentmondást látott a Biblia és a tudományos megismerés között, azoknak el kell fogadniuk, hogy ez az ellentmondás immár nem létezik. Sokan – tudósok is – azért nem akartak Istennel foglalkozni, nehogy maradi gondolkodásúaknak tűnjenek. Ez immár megváltozott: ma az tekinthető maradinak, aki még mindig a rég meghaladott tudományos dogmák alapján utasítja el Istent. Nem kell tehát megijedni a még napjainkban is egyre-másra megjelenő, az evolúciós elméletet alapul vevő „tudományos” munkáktól. Egy túlhaladott világnézet a korral haladni nem akaró képviselőinek csökönyös megnyilvánulásai ezek.

Istent a természettudomány továbbra sem tudja bizonyítani, mert nem tartozik a vizsgálati körébe. A tudomány csak az „előtérben”, a látható, tapasztalható világban levő folyamatokat tudja elemezni, vizsgálni. Isten azonban a „háttérben”, a láthatatlanban tartózkodik, ahová semmiféle műszer nem képes behatolni. A mikrofizika felfedte ennek a láthatatlan tartománynak a létezését, melynek hatásaként nyilvánul meg a látható világ. Az anyagról ma már tudjuk, hogy nem van, hanem történik. Azt azonban, hogy minek a hatására történik, arról nem mondhatunk semmit, nem vizsgálhatjuk, egy áthatolhatatlan lepel fedi el előlünk. Ahhoz, hogy technológiát hozzunk létre, nem is kell erről a láthatatlan hatóerőről semmit sem mondanunk. Elég, ha a hatásait megismerjük, kutatjuk. A gravitáció okáról sem mondhatunk semmit - amit mondanak, az csak feltételezés -, mégis az életben mindenhol számolhatunk vele, alkalmazhatjuk.

Döbbenetes felismerés, hogy amit a fizika az utóbbi évtizedekben felfedezett, azt a Biblia már 2000 évvel ezelőtt kijelentette:

Zsid 11:3 Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.

Ezt a láthatatlan világot nem kell immár valahova a fejünk fölé helyezve elképzelnünk, mint a középkorban gondolták. Az a világkép nem a Biblia tényleges világképe volt. A láthatatlan itt van körülöttünk, a látható benne foglaltatik a láthatatlanban. Ahogy Pál is beszélt róla Athénban, az Aeropagoszon: mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel. 17:28). Ez nem a panteisztikus világkép, amely szerint Isten a természetben van, egyenlő azzal! Ellenben azt jelenti, hogy Isten a láthatatlan világban itt van állandóan körülöttünk, nem valahonnan messziről figyel. Amit régen csodának gondoltak, azokról ma már tudjuk, hogy ezekben Isten egyszerűen csak elhúzta egy kis időre a fátylat a láthatatlan világ elől. Gondoljunk csak például a karácsonyi történetben a pásztoroknak megjelenő angyali seregekre. Vagy Jézus mennybemenetelére, amikor „felemeltetett” a tanítványok elől. Jézus itt „egyszerűen” átment a láthatóból a láthatatlanba, és most is ott van. Isten a Bibliában mindig a kor emberének megfelelő nyelvezetet használt a közlésre.

2 Korinthus 4:6-7

Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.

Lehet, hogy Isten szavának kincsei a kor nyelvezetének cserépedényeiben vannak, de nem a cserép számít, hanem ami benne van! A Biblia ennek ellenére sem állít soha valótlanságot, csak egyszerűen tekintetbe kell vennünk azt a közeget, amelyben az Ige elhangzott. Miért adta Isten a kijelentését az akkori „tudatlan” - a mi, szemünkben, tegyük hozzá – embereknek, miért nem a mostaniaknak? Ezt mi nem tudhatjuk. Isten azonban mindig pontosan, bölcsen, akkor és úgy cselekszik, ahogy az a legtökéletesebb, a leginkább célravezető. Talán a mai kor emberében több hajlandóságot találna a hitre? A kérdés persze költői. Különben is:

Ézs 40:13-14

13 Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa?

14 Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Őt, és tanítsa Őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Őt az értelem útára?

Nem kell tehát immár választani a tudomány és Isten között! Nem arról van szó, hogy Isten belefér a tudományos világképbe, hanem Isten igazságai között immár helye van a tudománynak is!

Jordan Pascual-tól ered az ún. „kettős tagadás” gondolata. A modern kori tudomány tagadta Isten létezését. A fizika és más tudományágak legújabb felfedezései viszont tagadják ezt a modern kori világképet. Tehát ebből a tagadás tagadásából most ismét eljutottunk oda, hogy az emberek visszanyerték a döntés szabadságát. Most már nem tekinthető elmaradottnak az, aki nem ért egyet a materialista világképpel, de nem is jelenti azt, hogy Isten léte „tudományosan bizonyított”. A kettős tagadás azt jelenti, hogy mindenki szabadon dönthet, hogy a választható alternatívák közül melyiket tartja valószínűbbnek. Mi azt mondjuk, hogy sokkal több és jobb érvek szólnak Isten mellett, mint ellene, de mindenkinek magának kell meghoznia a döntést, hogy mit akar elfogadni.

Mindenesetre az a helyzet, hogy a természettudomány részéről nem áll fenn többé olyan ellenérv vagy gátló ok, amely megakadályozna minket abban, hogy kimondjuk ezt az „igen”-t Isten felé.

Isten megengedi, bárhogyan döntesz, de a döntésedért felelősséget viselsz. A döntésed következményeit viselned kell.

Most valóban egzisztenciális kérdés előtt állunk mely nem csak e világi, hanem örökkévaló „egzisztenciánkat”

5Móz 30:19 Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;

Erről van szó. És a természettudomány már nem adhat nekünk választ, érvet hit és hitetlenség közti döntésben sem a hit mellett, sem ellene. Ez az új helyzet, amely a mai ember számára kialakult a mai fizika eredményei által megalapozott gondolkodásbeli változás folytán.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Jelenleg 13 vendég és 0 felhasználó van vonalban.