Mi a bűn a Biblia szerint

Felhasználó értékelés

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active
 

Nagyon sokan vannak, akik nem értik, mit is jelent a bűn fogalma a Bibliában. „Én nem szegtem meg semmilyen törvényt, vagyok olyan jó ember, mint bárki más! Nem cselekedtem semmi olyasmit, amiért Istennek meg kellene büntetnie” – mondják.

Ez a felfogás azonban súlyos félreértés, és végzetes az ember örökkévaló sorsára nézve. Az alábbiakban az „Újszövetségi fogalmak szótára” (Evangéliumi kiadó, 2005), című könyvből vett idézettel szeretném bemutatni, mit is ért a Biblia – valójában tehát Isten – az ember személyes bűnén.

 

 A bűn fogalma a Biblia szerint

 A görög „hamartia” szó tulajdonképpen eltévelyedést, céltévesztést, az útról való letérést jelent. Egyik héber kifejezés azt jelenti: elhibázás; egy másik héber kifejezés szerint pedig: megfordulás, ismét egy további szerint: lázadás.

 Bűn és bűnök: a bűn az Istentől távol levő állapot; a bűnök az istenellenes cselekedetek és mulasztások

 A vétek szót, mint a bűn kifejezést is kétféleképpen használják, egyes- és többes számban. Az ember bűnein az egyes eltévelyedéseket értjük, azokat a különleges egyes eseteket, amikor az ember az isteni törvényt elferdítette és Isten közelségétől eltávolodott. Az ember bűnén pedig Istentől távol levő állapota, akarata irányának elferdülése, eltévelyedése, elhajlott magatartása, a jó cselekvésre való erőteljes csődje értendő. A bűn az emberiség egyetemes baját jelenti. „… Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!”  (Jn. 1.29)

 Az életben nyílván nem lehet éles határvonalat húzni a bűn és bűnök között, mert ezek összefüggnek egymással. Az Istentől való elidegenedés állapotából származnak az egyes mulasztások, az Istentől távoli cselekedetek és egyes hibák pedig még inkább beleviszik az embert ebbe az állapotba. Elmondhatjuk, az ember életében levő gonoszról kétféle módon beszélni azt jelenti, hogy két oldalról világítjuk meg. Ha bűneinkről beszélünk, ez arra emlékeztet, hogy a gonosz minden egyes kitörésében személyesen részt veszünk, s hogy mi ezért teljesen felelősek vagyunk az útról való minden letérésért. Ha az ember életének bűnéről van szó, akkor ezzel azt világítjuk meg, mennyire benne él minden ember a gonosz hatalmi körében, mielőtt még önállóan cselekedni vagy választani tudna; mennyire benne van az egyes ember kezdettől fogva a gonosz végzetes hatalmában, mely messze túlnyúlik személyes sorsán, korán és népén. Ahol az ÚSZ-ben bűnbocsánatról van szó, ott először azt jelenti, hogy Isten az egyes emberek saját bűneit engedi el. A bűntől nincs azonban mindaddig szabadulás, amíg nem törik meg annak hatalma az emberen. (Róma 6:6,18kk). Amikor a bűnnek Isten által való legyőzéséről beszélünk Krisztus Keresztjében („a hol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik:” - Róma 5:20), akkor ez azt jelenti, hogy Isten rést tört a gonosz börtönfalain, s hogy nagy és egyetemes szabadítása jön sokak számára. (lásd Róma 5-7).

 A bűn Isten elutasítása és törekvés saját erőből jónak lenni

 Pál egy helyen azt mondja: „Ami pedig hitből nincs, bűn az.” (Róma 14:23). Hinni azt jelenti, hogy valaki ragaszkodik az Istenhez tartozáshoz, az Atyát személyesen megragadja, és Őt nem ereszti el. A bűn ott kezdődött, hogy az ember nem ragaszkodott Hozzá, s eleresztette Teremtője kezét. Az ember ezt nem véletlenül tette, hanem engedte magának bebeszélni azt, hogy sokkal jobb lesz a dolga, ha önálló és a maga ura lesz. Az Istentől való elszakadás 8a hitetlenség) onnét ered, hogy az ember Isten felségét ellenségesen elutasítja, nem kell neki többé az isteni vezetés. Ilyen volt kezdetben a bűn, és mindig is ilyen marad. A bűn mindig ellenségeskedés, lázadás és bizalmatlanság.

Miközben az ember Isten vezetésétől elszakítja magát, ezt nem mindjárt azzal a szándékkal teszi, hogy gonosz legyen. Ellenkezőleg: olyanná akar lenni, mint Isten. Az ember egyáltalán nem akar vaktában cselekedni, ami éppen az eszébe jut, sőt komolyan különbséget akar tenni a jó és a gonosz között, ezt azonban maga akarja megtenni. Jó akar lenni, de a saját akarata szerint. Az a cél, amit az Istentől eltávolodott ember tudatosan maga elé tűz, sohasem gonoszság, hanem valamiképpen mindig az erény, nem szégyen, hanem dicsőség, de mindig önmaga dicsősége.

 A bűn céltalan bolyongás, vélemény nélküli ingadozás

 Azt a célt, amelyet az Istentől elszakadt ember lelke számára kitűz, nem éri el. Ezért alapjában véve cél nélküli az élete. Célokat nem lehet csak úgy kigondolni, azokat megmutatják nekünk.[1] Az embernek azonban nincs már meg az isteni vezetése; ösztönei és gondolatai ide-oda hajtják, s nem tud határozott életirányhoz jutni. (Mt. 9:36). A bűn vezetés nélküli bolyongás, tartás nélküli ingadozás jó és gonosz között, képtelenség annak megkülönböztetésére, hogy mi a fontos, és mi haszontalan, mi a nagy és mi a kicsi, mit kell választani, és mit elvetni, mit tenni, és mit elhagyni, annak a beképzelésnek és igénynek ellenére, hogy képes választani és dönteni.

 A bűn az ember lényétől idegen hatalmak feltétlen fogságában való lét

 Az ember elszakad Istentől, hogy szabad lehessen, s kemény robotba jut. A jót, amit akar, nem tudja megcselekedni, s a gonoszt, amit nem akar, cselekednie kell (Róma 7:15). Minél több szó esik egy-egy korszakban a szabadságról („nem szolgáltunk soha senkinek” – Jn. 8:33), annál inkább rabszolga módjára, idegen hatalmak szolgálatába befogott az ember, melyekről lehet ugyan, hogy nem tud semmit, ezek azonban éppen úgy léteznek és uralkodnak. A bűn idegen uralom, fogság, rabszolgai hozzákötözöttség ahhoz, amit gyűlöl az ember. „A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (1 Jn. 3.8)

 A bűn az isteni örökség eltékozlása

 Az ember elszakad Istentől, hogy dicsősége legyen. Olyan, mintha a megbecsülés, a nagyság fokozásának vágylázában élne; és mégis létén, minden külső felemelkedése mellett, a hanyatlás vonala húzódik végig. Minél hosszabb ideig van távol a fiú hazulról, annál többet tékozol el örökségéből, s valahányszor ismét nagyszerűen fog neki menni, s a költekezését, melyet végbevisz, megcsodálják, tőkéjének egy nafy darabja megy rá (Lukács 15 -  a tékozló fiú). Az emberiség történetében sincs ez másképpen! A korok és kultúrák fokról-fokra veszítenek belső tartalmukból. A bűn – mind az egyén életében, mind a közösségek történetében – előrehaladó elistentelenedés.

 A bűn minden emberi közösség szétbomlasztása

 A bűn minden embernek az az igénye, hogy ő legyen az egyedüli, akinek joga van a szabad létre. A bűn mindazok elnyomásának akarása, akik ezt az igényt nem engedik érvényre jutni. A bűn mindenki más nagyságának és sajátos voltának a megvetése. A bűn egymás kölcsönös magára hagyása.. A bűn minden közösség szétbomlasztása – mindenek mindenki ellen való ökölrázása, testvérgyilkosság – a kölcsönös megsemmisítésig.

 A bűn elleni harcban minden hagyományon alapuló vallásosság teljesen eredménytelen marad

 A bűn hatalma ellen egy másik hatalom lép sorompóba: a törvény. A törvény a jónak emberi vagy isteni követelése. Ilyen értelemben törvény minden eszmény is. Mindez törvény akkor, ha teljhatalom, ha Isten közelsége nincs jelen. A törvényes kegyesség (lásd a „Törvény” szócikket a könyvben) Istentől távolálló kegyesség. Az ÚSZ megmutatja, hogy olyan – a gyülekezeti élet minden formáját gyakorló „keresztyén” kegyesség (vallásosság) is létezhet, amely már elvesztette az Isten közelségét. (Jel. 2-3). A törvény a bűnnel szemben még mindig erőtlennek bizonyult! Az életbe nem hoz semmi világosságot, semmi vezetést, semmi célt. Hogyan is tudnának alapelvek és eszmék helyes tanítást adni vagy célt mutatni? A puszta tan egymagában nem ad szabadságot a jóra, hanem csak görcsös erőlködést a jó cselekvésére. Nem ad igazi életet, csak mesterséges izgalmat. A csupán hagyományos vallásosság, minden berendezkedésével, vállalkozásával és intézményével csak negatív eredményt ér el a bűnnel szemben: a bűn csak hatalmasabb lesz általuk (Róma 5:20). Abban az esetben ui., ha az ember a törvény követeléseit nem veszi teljesen komolyan, hanem csak abban a mértékben tölti be, amennyire azt az adott vallási berendezkedések megkövetelik, olyan kegyesség lesz belőle, amely csak megalkuvás. Az ember az istentisztelet látszatát kelti anélkül, hogy tényleg szolgálná Istent. A bűn pedig biztos fedezéket talált. Az istentiszteleti berendezkedések, az isteni és egyházi törvények, a prédikáció a bűnnel szemben, teljesen ártalmatlanná lettek. A bűn a hagyományos vallásosságnak szívesen átengedi azt a helyet, amelyre igényt tart, az egész többi élettérben pedig annál vitathatatlanabbul bontakoztatja ki hatalmát. – A másik esetben pedig, ha az ember nem áll meg a törvény egyes előírásainál vagy rendelkezéseinél, hanem az isteni szeretet fő követelését halálosan komolyan veszi, kitűnik, hogy a bűn még csak most állítja fegyerbe egész teljhatalmát. Minél inkább át akar törni a vallásos ember börtönének falain, annál reménytelenebbül visszavetettnek látja magát (Róma 7:13,17)

 A bűn végzetes területéről csak az tud kitörni, aki megtalálja a kapcsolatot Krisztussal

 A bűn hatalmi köréből egyedül a hit vezet ki. Hinni más kifejezésekkel erősen tartani, megragadni. Az ember minden kára az elszakadás, az önmaga eloldása útján keletkezett. Ez pedig csak úgy gyógyulhat meg, hogyha az ember újra Isten közelsége után nyúl, ha minden erejével ismét Isten jelenlétét, a vele való közvetlen érintkezést és eleven kapcsolatot keresi. Ez az ÚSZ szellemében azt jelenti: személyes kapcsolatot keresni Krisztussal, nem nyugodni addig, míg az ember „krisztusban” nem lesz, az isteni teremtő erő működési körében, amely rajta, Őbelőle árad ki. Ha ezt megkapta valaki, akkor a bűn hatalma megtört. Amit ez elvett, most újra az emberé: biztos vezetés felülről, szabad, független magatartás minden sötét hatalmassággal szemben, Istentől származó erő és életteljesség, s a testvérhez való közeli, belső és természetes kapcsolat.

 Legközelebb a bűnbánat – megtérés, és a kegyelem fogalmakat idézem majd a könyvből.



[1] Ezzel sokan talán nem értenek egyet, de gondold végig őszintén: amiért most küzdesz, az biztosan a te saját célod? Biztosan nem valaki vagy valami más keltette fel benned azt a vágyat, amiért most küzdesz? Például, akik az „anyagi függetlenség”-ért küzdenek valamilyen vállalkozásban, az biztosan a saját ötletük volt, nem más keltette fel bennük ezt a vágyat? Ez a világ nagyon jó a vágykeltésben, és abban, hogy ezen vágyak elérését az ún. „önmegvalósítás” eszközének látassa.  – Hoffman József megjegyzése

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Jelenleg 46 vendég és 0 felhasználó van vonalban.