A hívő két természete II

Felhasználó értékelés

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Nézzük meg ma először azt, hogy mi a mi felelősségünk, először a régi természettel kapcsolatban.

1. felelősség

EL KELL FOGADNUNK, AMIT ISTEN MOND RÓLA

Isten Igéje soha nem ad úgy tanítást, hogy adná meg a kivitelezéséhez szükséges útbaigazítást is.

2Tim 3:16 -17

(16) A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,

(17) Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

A teljes Írás tehát mindenre hasznos. Nemcsak bizonyos dolgokra hasznos, hanem mindenre. Nemcsak tanít, hanem elmondja nekünk azt is, hogy hogyan éljünk a tanítással. A mi felelősségünk azután az, hogy betartsuk a magunk hasznára.

Ez a kulcsa a békességünknek is. A tanítás be-, vagy be nem tartása.

Ha elfogadjuk ezt a felelősségünket, akkor számolnunk kell azzal, hogy a régi természetünk „meghalt Krisztussal”, amikor elfogadtuk Őt Megváltónknak.

(Róm 6:11) Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Ahogyan a vers is kezdődik, ezt kell gondolnunk magunkról. Nem azt jelenti, hogy a bűn bennünk megsemmisült, hanem, hogy mi meghaltunk a bűnnek. Tehát a bűn felettünk való hatalma megszűnt.

Az előző versek magyarázzák meg ezt:

Róm 6:7 - 11

(7) Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól.

(8) Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ő vele.

(9) Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik,

(10) Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él.

(11) Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Nem azt mondja Pál, hogy úgy kell éreznünk magunkat, mintha meghaltunk volna a bűnnek. Sem azt, hogy értsük meg, hogy meghaltunk a bűnnek.

Azt mondja, számoljunk azzal, hogy ez megtörtént. Számolni valamivel azt jelenti, hogy tudomásul venni a dolgot, mint nyilvánvaló tényt, melynek hatása van ránk.

Télen például az autósoknak számolniuk kell azzal, hogy az utak csúszhatnak. Ennek a figyelembevételével célszerű közlekedniük.

A keresztyén életben számos olyan dolog van, amit nem érthetünk meg teljesen, hanem hit által fogadjuk el igaznak. Gondoljunk a Szentháromságra, vagy az isteni kiválasztás és személyes döntési szabadság közötti látszólagos ellentmondásra.

Tegyünk ilyenkor úgy, mint Dávid, amikor olyan kérdéssel találkozott, amit nem érthetett meg:

(Zsolt 139:6) Csodálatos előttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.

Dávidot nem akadályozta a hitében az, hogy nem értette teljesen Isten kijelentésének minden szempontját.

Visszatérve a Róma 6-hoz, az iménti öt vers magyarázza meg azt, amit Pál a 6. versben mond:

(Róm 6:6) Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:

Ugyanezt mondja a 7:6 is:

(Róm 7:6) Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

Amikor egy rabszolga meghal, felszabadul a szolgálat alól. Hasonlóan mi is Krisztussal meghaltunk a bűnnek, így nem kell már szolgálnunk annak.

Gal. 2:20- ban további magyarázatát találjuk ennek az igazságnak:

(Gal 2:20) Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.

Azt tehát, hogy meghaltunk a bűnnek nem érezni kell, sem pedig megérteni, hanem hit által elfogadni!

Az érzéseink gyakran mást mondanak. Úgy érezzük, mintha a bűn még mindig uralkodni tudna rajtunk. Hiszen nem azt tesszük, amit akarunk az új ember szerint, hanem azt, amit nem akarunk, az ó ember szerint.

(elefánt példa)

Nem kell, hogy tökéletesen megértsük ezt a dolgot. Talán nem is vagyunk képesek teljesen megérteni.

Amit tennünk kell, hogy hit által elfogadjuk.

Az első felelősségünk tehát, hogy EL KELL FOGADNUNK az ó emberről azt, amit Isten mond róla.

2. felelősség

A következő felelősségünk, hogy tekintsük a régi természetünket halottnak mind a jóra, mind a rosszra nézve.

Kezdjük az elsővel.

Amikor a „jó”-ról beszélünk, akkor természetesen ezen azt értjük, ami Isten szerint jó, ami mindörökké jó.

Olyan jó, amit Isten szeret, amit elvár, és amit elfogad.

Nem mondjuk azt, hogy az ó ember nem képes olyan jóra, ami önmaga előtt jó, vagy a többi ember szerint jó.

Sok ún. „jó” embert ismerünk, akik kedvesek mindenkihez, akik a megtestesült erkölcsösség. Akik csupa könyörület, akikről azt mondják, hogy „a légynek sem tudna ártani”.

Meg lehet tehát tanulni jónak lenni az ó ember szerint is. Ez azonban csak emberi jóság. S mint ilyen, Isten előtt semmit sem használ.

Van most egy olyan kampány a médiában, aminek az a mottója, hogy „Jónak lenni jó”. Lényegét tekintve karitatív célú adakozásra buzdítja az embereket. Aki tehát pénzt ad ilyen célra, az tulajdonképpen „vásárolt” valamennyi „jóságot” magának. De azt fontos tudni, hogy Isten szemében ettől nem válik senki jóvá, de még csak jobbá sem!

Azt kell igaznak tekintenünk a jóságról, amit az Ige mond erről: „a test nem használ semmit” (Jn.6:63) és „nem lakik a testben semmi jó” (Róma 7:18)

Amikor tehát azt mondjuk, hogy az ó emberből nem származhat semmi jó, akkor nem azt értjük alatta, amit az ember jónak nevez, hanem amit Isten elfogad.

El kell fogadnunk, hogy az ó emberünk halott minden jóságával és rosszaságával együtt. Fel kell adnunk minden próbálkozást, hogy valami jót is kihozzunk Isten számára abból, ami meghalt és eltemettetett.

Ha egyszer Isten azt mondta rá, hogy halott, akkor elvárja, hogy ezt elhiggyük. Akár megérjük, akár érezzük ezt, akár nem.

A testi emberben lehetnek természettől fogva szeretetreméltó vonások, vallásos érzületek. Isten gyermekének azonban nem kell ezekkel foglalkoznia. Mert ha új természet szerint jár, mi haszna a rég természet kifejlesztésének?

Az újonnan született hívőnek már nem vallása van, hanem Krisztusa. Krisztus értelme lakik benne.

Ebből következik:

3. felelősség

Ne tápláljuk a testet bűnös kívánságokra

(Róm 13:14)Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Ahelyett, hogy az ó embert táplálnák azzal, hogy engedünk a bűnös kívánságainak, gondoljunk mindig arra, hogy „a test nem használ semmit” (Jn.6:63).

Ez az, amikor arra kell gondolnunk, hogy az ó emberünk halott nem csak a jóra, hanem a rosszra nézve is.

Ha volt egy háziállatunk, ami elpusztult, akkor azt már nem kell táplálnunk tovább. A halottnak már nem kell enni adni. Isten azt várja tőlünk, hogy higgyük el Neki, hogy az ó emberünk halott, és ne tápláljuk azt tovább.

Ahogyan az előbb is szó volt már róla, nem olyan értelemben halott, hogy nem létezik többé, hanem olyan értelemben, hogy a hatalmától lett megfosztva.

Amikor tehát azt mondja, hogy „kérek enni”, akkor erre nekünk azt kell mondanunk, hogy „nem kapsz, hiszen már halott vagy”.

Le kell mondanunk arról is, hogy a (hús)testet rávegyük arra, hogy bármi olyat tegyen, ami megfelel Isten igazságosság iránti követelményének.

Ézs. 64:5 elmondja nekünk, hogy „minden igazságunk olyan, mint a beszennyezett ruha”

A hús test lehet nagyon istentelen és gonosz. De nagyon vallásossá is tehető.

Valójában ez különbözteti meg a vallást az igazi keresztyénségtől. A vallás teljesen a testre tartozik, minden rendelése, szabálya a testet akarja Isten számára elfogadhatóvá tenni.

Amikor Jézus a földre jött, a vallás a fénykorát élte. Soha még pontosabban nem tartották be a különféle rendeléseket és szabályokat, mint akkor. Csakhogy ezek már nem az Úr rendelései voltak, hanem emberi parancsolatok.

Erről beszélt Jézus, amikor Ézsaiást idézte:

Máté 15:8 - 9

(8) Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.

(9) Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.

Hogy mennyit ér a vallásos buzgalom, és mennyire tehető „jó”-vá általa az ember, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a nép vallásos rétege feszítette keresztre Jézust.

És azóta is hány ember esett már áldozatul a vallásos buzgalomnak!

Hívőként az a felelősségünk, hogy ne tápláljuk, ne lássuk el eledellel a testet sem a bűnös kívánságok véghezvitelével, sem pedig vallásos, emberi előírások követésével!

Kol 2:20 - 23 foglalja össze ezt a kérdést:

(20) Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel:

(21) Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd.

(22) (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint?

(23) Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennük semmi becsülni való, mivelhogy a test hizlalására valók.

Ha tehát megszabadultunk Krisztussal a világ elemi tanításaitól, akkor fogadjuk is ezt el igazságnak, vagyis számoljunk vele, hogy ez így van. Ne terheljük magunkat vallásos szabályok felvételével.

Ez nem azt jelenti, hogy semmi szabályt nem kell követnünk. Azt jelenti, hogy vizsgáljunk meg minden szabályt, hogy az a Bibliából ered-e, vagy emberi szabály-e csupán.

Ha újjászülettünk, akkor az odafelvalókkal törődjünk, ne a földiekkel!

Kol 3:1 - 3

(1) Annak okáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,

(2) Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.

(3) Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.

Ebből megtanulhatjuk, hogy ha új természetet kaptunk, akkor ne tápláljuk a régit. Ne adjunk neki olyan táplálékot, amit szeret.

Még úgy sem, hogy olyasmit teszünk, amit az emberek „jó”-nak tartanak. Az ó ember tele van büszkeséggel. A testi jó cselekedetek csak táplálják ezt a büszkeséget, amikor az ember ezektől nagyszerűnek, kiválónak, egyszóval „jó”-nek érzi magát.

A régi természet még újjászületett hívőben is szeret szabályokat követni. Mert ez kényelmes neki.

Ha betartok minden szabályt, amely engem külsőre igaz hívőnek láttat, ha mindenki láthatja, milyen istenfélő életet élek, akkor ezzel kedvességet találok Isten előtt is”. – mondja az ó emberünk.

De Istennek dicsőséget adni, Krisztus nevét felmagasztalni, az embernek magának pedig megalázkodni és elfoglalni azt a helyet, ahova Úr helyezte, ez nem tetszik az régi természetnek. Ezt csak az új ember képes megtenni.

Isten gyermeke számára nagyobb veszélyt jelentenek a „vallás”-hoz tartozó dolgok, mint a durva bűnök. Az utóbbiakban nem enged könnyen egy hívő ember a test kívánságainak, míg az előbbiekben könnyebben becsapódhat.

A régi természet szeret olyan tanítást hallgatni, ami „gyakorlatias”, ami segít neki sikeresebben boldogulni ebben az életben. De mit mond a 2. vers?

(2) Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.

A legnépesebb gyülekezetek azok, ahol ez éppen fordítva van. A földiekkel törődnek, nem az odafelvalókkal. Lehet, hogy az „odafelvalókról” beszélnek, de földi dolgokra alkalmazzák azokat.

A következő felelősségünket akkor láthatjuk meg, ha tovább olvassuk a Kolossé levelet.

4. felelősség

(Kol 3:5) Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás;

Meg kell öldökölnünk a tagjainkban azt, ami földi, vagyis testi.

Ez a felszólítás furcsának tűnhet, miután azt tanultuk meg korábban, hogy már „meghaltunk Krisztussal”. Ha pedig meghaltunk, mit lehet még megöldökölni? Ráadásul nekünk magunknak?

És pontosan ebben van a kulcsa ennek a parancsnak. Ha valamire felszólít minket az Ige, akkor annak kivitelezhetőnek is kell lennie a számunkra.

Itt a „megöldökölni” görög szó Szentírásbeli egyéb előfordulásai segíthetnek nekünk.

Két másik helyen fordul még elő ez a szó az ÚSZ-ben. Nézzük meg ezeket.

Először Ábrahámról olvasunk:

(Róm 4:19) És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére;

Zsid 11:11 - 12

(11) Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szült, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.

(12) Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan.

Mindkét esetben olyasvalakire használja a szót a Szentírás, aki él, de olyan, mintha már halott lenne. Vagyis aki él ugyan, de már képtelen az élet továbbadására. A Kol. 3:5-ben nem magára a régi természetre alkalmazza az Ige ezt a szót, mintha nekünk kellene azt megöldökölnünk.

Hanem azt mondja, hogy a „tagjainkat” öldököljük meg. Említ is néhányat: „a paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet” és később még tovább sorolja, hogy miket.

Ahogyan tehát Ábrahám és Sára éltek ugyan, de testüket halottnak tekintették az utódnemzésre, úgy kell nekünk is halottnak tekintenünk „megöldökölnünk” a testünkben lévő kívánságokat.

Tehát ne törődjünk a tagjaikkal, amelyek a földhöz tapadnak. Tekintsük azokat úgy, mintha meghaltak volna, mintha már nem léteznének, elmúltak volna.

Azt mondja (9.-10 v.): „… mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol 3:9-10)

Mivel levetkeztük az ó embert, és felötöztük az újat, úgy kell tekintenünk testünk „tagjait”, mint amik halottak, és így képtelenek arra, hogy akár gonosz, akár jó cselekedetet vigyenek véghez.

Ez a mi felelősségünk tehát. Ha halottként tekintünk a régi természetünkre, semmiféle neki kedves cselekedetet nem tud véghez vinni. Se jót, se rosszat.

Ha azonban nem így tekintünk rá, akkor még mindig képes test szerinti cselekedetekre indítani bennünket.

Összefoglalva, négy felelősséget vizsgáltunk meg ma, amit a régi természetünkkel szemben viselünk:

  • El kell fogadnunk, amit Isten mond róla
  • Úgy kell tekintenünk a régi természetünket, mint halottat mind a jóra, mind a rosszra nézve.
  • Ne tápláljuk a testet bűnös kívánságokra
  • Meg kell öldökölnünk a tagjainkban azt, ami földi, vagyis testi.

A legfontosabb, hogy hinnünk kell ezekben a tanításokban, még akkor is, ha nem teljesen értjük azokat. Mert hitben járunk, nem látásban (2Kor. 5:7)

Ha pedig hiszünk, Isten megmutatja majd, hogyan tudjuk eleget tenni ezeknek a felelősségeinknek.


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Jelenleg 9 vendég és 0 felhasználó van vonalban.